15. fejezet - A rémálom

Sziasztok! :) Nos itt vagyok megint, lehet örülni, vagy szomorkodni! Nos, sajnálatos módon tartanom kellett ebben a blogban egy közel 1 hónapos szünetet, mert a saját sajnálatomra is, de elveszítettem az ihletemet ezzel a történettel kapcsolatban. Ám nemrégen ezt vissza is nyertem, szóval gőzerővel dolgoztam számotokra végre, újra egy Save Me Tonight részen, remélem, hogy meg lesztek vele elégedve :)

Puszi nektek és még egyszer sajnálom ezt a nagy szünetet.

Raven Agrippa

Louis Tomlinson

Felébredtem. Magamhoz tértem, ám egy percre még azt sem tudtam eldönteni, hogy hol vagyok. A szemeimet nyitogattam, felültem az ágyon és körbenéztem. Ez a szoba olyan más volt, mégis olyan ismerős és-

„Louis! Kincsem, felébredtél!” Kaptam a fejemet az ismert hang felé. Szinte nem is akartam hinni a szememnek, hogy őt látom. Anya. Ezek szerint ez a szobám.

„Anya?” Kérdeztem vissza értetlenül, azt sem tudtam, hogy mi a franc történt.

„Jól vagy? Tudsz mozogni? Fáj valahol?” Tette fel egyből kérdéseit, én pedig gyorsan megráztam a fejem és a kezeimet az övére tettem.

„Anya, nyugodj már meg. Miért vagy ilyen feszült? Mégis mi történt?”

„Miután eltűntél és mi is, és a barátaid is aggódtunk érted a rendőrség talált meg egy furcsa házban. Aztán miután hazahoztak átaludtál 2 teljes napot.” Fejtette ki, én pedig nem akartam hinni a fülemnek. A rendőrség talált rám egy furcsa házban? Várjunk! Zayn, Harry, Niall és Liam! De hiszen ők… Niall talán el tudott menekülni, de a többiek?!

„Anya! És hol vannak a többiek?! Úgy értem a többi ember abból a házból!”

„Furcsán viselkedtek, ezért a rendőrség letartóztatta őket. Miért kérdezed? Valami baj van, drágám?”

„Igen, van! Ők... Ők… Meg kell találnom őket! Anya, nem kerülhetnek börtönbe!” Azonnal szinte pánikba estem. Hiszen ők nem is emberek! Ezért nem is akarták, hogy elhagyjam őket! Édes istenem, talán mégis jobb lett volna mindenkinek, ha ott hagyom őket! Már éppen fel akartam kelni az ágyamról, mikor az anyám kezeit éreztem meg magamon.

„Louis nem! Nem mehetsz sehová!” Jelentette ki idegesen. „Mától nem mehetsz sehova. Focizni, vagy csak csavarogni az idióta barátaiddal! Úgy értettem, hogy sehová!” Minden egyes szóval egyre inkább és inkább a kezembe vájta hatalmas körmeit, éreztem, hogy ennek már nyoma marad az alkaromon. Egyáltalán mikor növesztett magának anya karmokat? Ekkor a testvéreim rontottak be a szobámba és nyomtak vissza erővel az ágyamra, míg anya továbbra is a karomat markolászta.

„Hunyd le a szemeidet, Louis. Aludj csak, fi--” Az utolsó dolog, amit hallottam sátáni hangja volt. Megijedtem tőle, viszont hangja a szó felénél megcsuklott és valami egészen másba tört át.

„Louis! Louis térj magadhoz!” Pattantak fel a szemeim a másik ismerős hangra. Ez viszont férfi volt. Arcára pillantottam, s a fekete hajú herceg, ugyan nem fehér lovon, hanem egy barna széken tartott a karjaiban. „Istenem, semmi baj. Csak rémálom volt.” Simogatta a hátamat, ahogy tekintetünk találkozott, s érezhette rajta a nyugtalanságot, valamint azt, hogy semmit sem értek. Egy rémálom. Egy álom, amiben a szüleim és a barátaim a rendőrséggel kerestettek, majd letartóztatták őket. Annyira valóságos volt. Annyira élethű. Mi lesz, ha megtörténik?! Mi lesz, ha tényleg ez folyik aközben, hogy én itt vagyok?! Mióta Zaynékkel élek nem is beszéltem a szüleimmel!

„Zayn, fel kell hívnom a szüleimet! Én… Ti… Veszélyben vagytok!”

„Mi? Louis, nyugodj már meg egy kicsit! Csak rosszat álmodtál. Miért lennénk veszélyben?”

„Álmomban a szüleim hívták a rendőrséget, mert eltűntem! És itt találtak rám és titeket is! Aztán bezártak, engem meg hazaküldtek a szüleimhez és nem engedtek, hogy lássalak titeket és...” Kezdtem el hadarni, mint valami idióta, míg a fekete le nem csissegett.

„Nem lesz semmi baj. A rendőrség nem fog megtalálni minket, amint egy kicsit lenyugszol és jobban leszel felhívjuk a szüleidet, hogy rendben vagy, vagy tudom is én.”

„És mégis mit tervezel nekik mondani? Nem hinném, hogy a szüleim olyan egyszerűen elhiszik, mint a csapattársaim, hogy egy régi barátomnál vagyok már ennyi ideje!”

„Majd kitalálunk valamit. Egyenlőre higgadj le. Nézd Louis, tudom, hogy ez nem lesz könnyű neked, de lassan meg fogsz éhezni. Vérre lesz szükséged és..”

„Nem! Nem, nem fogok embereket ölni!”

„Nincsen szükség rá, hogy megtedd! Niall, pillanatnyilag fogalmam sincs, hogy honnan szerzi meg, persze anélkül, hogy egyetlen embert is megölne vele. Mióta próbáltuk megváltoztatni azt a seggfejt, neki is a szöszi szerezte be.”

„Harry? Valóban éppen kérdezni akartam… Ő hol van? Mi van vele? Jól van?”

„Louis, te még aggódsz miatta azok után, hogy vámpírrá változtatott? Ezzel szinte tönkretette a normális életedet!”

„Eddig sem volt normális az életem. Legfőképpen mióta találkoztam veletek. Tulajdonképpen mostantól nem én vagyok az egyetlen ember.” Sóhajtottam fel. „És elnyertétek, amit akartatok. Nem fogok elmenni innen. Úgy értem nem fogok hazaköltözni, meg ilyesmi. Nekem is bujkálnom kell majd? Elvégre én is egy lettem közületek. Nem akarom, hogy engem is elfogjanak, kísérletezzenek rajtam meg hasonlók.”

„Látod, éppen ezért mondtam! Nem is lehet már normális életed, ezen a putrin kívül! Lehettél volna egy nővel meg gyerekekkel vagy tudom is én---” Kezdte el Zayn az idióta szövegét, míg én csak rázni kezdtem a fejem és egyik ujjamat az ajkára tapasztottam.

„Nincs szükségem normális életre ezen a putrin kívül, ahogyan te fogalmaztad, és arra sincs szükségem, hogy egy nővel éljek és családom legyen. Nekem tökéletesen elég az, hogy te itt vagy és Harry is itt van! Zayn, tudom, hogy ez neked nem éppen a legjobb érzés, de nekem ő is fontos. Szóval ő hol van? Mit csinál? Láttad már azóta?”

„Többnyire a szobájában gubózik, mint egy idióta hernyó, ami arra vár, hogy lepke legyen belőle. Csakhogy belőle nem lesz.”

„Ugye nem ártott magának? Vagy nem próbálta meg?”

„Ezen kívül semmit nem tudok róla, Lou. Én nem foglalkozok az ő testi épségével, meg azzal, hogy mit csinál a szobájában. Engem az érdekel, hogy veled mi van.”

„És én most tökéletesen jól vagyok. Szóval itt lesz az ideje, hogy meglátogassam őt. De annyit legalább megtehetnél a kedvemért, hogy felsegítesz és… El az ő szobájáig? Utána menni fog.” Küldtem felé egy biztató mosolyt. Legbelül valóban aggódtam Harry miatt, nem akartam, hogy baja essen, márpedig tudom, hogy emésztette magát amiatt, amit tett. Valamint még mindig érdekelt, hogy egyáltalán miért tette? Mi jó származott neki abból, hogy engem is saját magához hasonlóvá tett? Muszáj volt feltennem neki a kérdést.

A következő dolog amire felfigyeltem már az volt, hogy Zayn erősen, mégis gyengéden megfogta a kezem, másikat a hátam mögé simította és segített felkelnem az ágyról. Egyetlen szó nélkül kísért el Harry szobájáig, majd állt meg előtte és engedett el lassan. A falnak dőltem, egyik kezemmel az álla alá nyúltam, közel húzva magamhoz leheltem csókot ajkaira.

„Ne legyél már ilyen kis féltékeny, Zayn. Te sem halsz bele és én sem, ha most bemegyek hozzá. Másrészről pedig meg kell beszélnem vele egy pár dolgot. Minden rendben lesz, megígérem.” Suttogtam ajkaira sokkal később elengedve ahhoz képest, hogy megcsókoltam.

„Helyes. Vigyázz magadra, Louis.”

„Ezt most úgy mondod, mintha az anyám lennél és táborba mennék.” Kuncogtam fel és oldalaztam el az ajtóig, a kilincsre fontam az ujjaimat.

„Rosszabb helyre mész, mint egy tábor. Az egy medvebarlang.”

„Igen, de ez egy békés maci, aki nem fog széttépni. Egy békés maci, akinek a gyilkos ösztönei éppen téli álmot alszanak. Na Zayn, sush. Esküszöm, meg foglak keresni, amint végeztem, már csak azért is, hogy bebizonyítsam, hogy jól vagyok, rendben?”

„Úgy legyen, Boo.”

„Nem okozok csalódást.” Mosolyogtam rá egy utolsó puszit nyomva ajkaira. Végül is, megvártam, míg elmegy.

Megfordultam és egyenesen az ajtóra bámultam. Harry. Fogalmam sem volt, hogy mit fogok látni, amikor belépek a szobába, de igazán reménykedtem benne, hogy nem valami rémes dolgot. Mormogtam valamit az orrom alá, egyfajta kérelmet, hogy még egyben, egészben láthassam, lehetőleg ne egy lelki roncsként. Bár ez talán nem is volt olyan fontos, mint az, hogy a testi épségéről megbizonyosodhassak. Halkan és óvatosan kopogtam be az ajtón, majd egy hatalmas levegővétel után nyomtam le a kilincset felkészülve a legrosszabb eshetőségekre is, amivel szembe találhatom magamat.

14. fejezet - Mi történt velem?

Sziasztok sziasztok! Itt Raven Agrippa és a Save Me Tonight 14. része! Noos nagyon nagyon szeretném megköszönni nektek, hogy türelmesek vagytok akkor is, mikor épp nyomorultasat játszok és nem írok nektek részt, imádlak titeket! Nos jó szórakozást kívánok ehhez a részez, jó olvasást!

Raven Agrippa

Louis szemszöge

A földre rogytam, éreztem, hogy a könnyeim folyamatosan potyognak, de a fájdalmat amit átéltem nem tudtam volna leírni. A csontjaim, a csontvelőm, a húsom, a belső szerveim! Minden, minden egyes kis porcikám hasogatott, már arra vágytam, hogy mikor tépi szét az érzés a testemet.
Zayn kiabálását hallottam, de miután egyszer ránéztem, s mindannyiuk megrémült már csak a falnak dőlve tudtam kuporogni a térdemet felhúzva és belehajtva a fejem. Semmi baj sem lehet, ha itt maradok, igaz?!
Úgy éreztem magam, mint egy óvodás vagy kisiskolás, ki sikít anyának, mert fáj a foga és ki fog esni. Csupán én nem anyának sikoltoztam, és nem csak a fogaim fájdalma miatt. Fogalmam sem volt, hogy most mi fog történni velem, reméltem, hogy csak álom, de nem úgy tűnt. Zokogásom közepette megpróbáltam másra is odafigyelni, mint például a körülöttem folyó dolgokra, de nem sok mindent értettem.
"MI A FRANCOT MŰVELTÉL VELE?!" Ordított Zayn, gondolom Harryre. Erre én is kíváncsi lennék! A szobában csend honolt. Még azt sem tudtam, hogy Harry itt van-e, vagy elment. Kezeket éreztem magamon, el akartam csapni őket, még a gyengéd érintésre is hatalmas fájdalmak szakadtak rá testemre. Sikoltva, torkom szakadtából ordítva dobáltam magamat a földön, mielőtt átölelt volna és próbált volna megnyugtatni. Idővel jöttem rá csak, hogy Niall volt az. Próbált meggyőzni, hogy őt nem tudom bántani, hagyjam a közelemben, de beszélni már nem voltam képes. Nem voltam képes elmagyarázni neki, hogy azért akarom, hogy elengedjen, mert még a levegő rám fújása is elképzelhetetlen fájdalmakat váltott ki belőlem.
"Zayn!" Ordított fel Niall lerángatva a zakót rólam, ezzel gondolom elérte, hogy Zayn rám is nézzen. Niall a nyakamon lévő két kis pöttyöt tapogatta. Nem, ez nem lehet álom..! De kérlek..! Könyörgöm, mondd, hogy az!
Lassan törődtem bele és engedtem, hogy Niall öleljen tovább, nyugtatni próbálkozzon. Onnantól fogalmam sincs, hogy mi történt az ott maradt 3 közt, semmire sem emlékszem.

****************

A szobámban ébredtem. A napfény szúrta szemhéjaimon át is látószervemet, nyüszítve mozdítottam meg a tagjaimat, mik még mindig hasogattak, de sokkal kevésbé mint előtte. Tudtam, tisztában voltam vele, hogy nem álmodtam. Megtörtént. Már csak abban tudtam reménykedni, hogy megint csak kiütött, csupán tovább tartott elájulnom. De mi oka lett volna rá? Hiszen előtte vitt el vacsorázni meg.. meg minden! Amíg ezeken gondolkoztam egy hangot hallottam meg magam mellett. Lágy volt, aggódó.

"Louis! Édes istenem, rendben vagy?" Nyúlt a homlokomhoz, én pedig csak akkor vettem észre, hogy valami rá volt terítve. Hideg és nedves. Borogatás. Lekapta homlokomról, még mielőtt egyáltalán a szemeimet kinyithattam volna, meleg kezét tapasztotta homlokomra, én pedig felnyögtem. "Legalább a lázad lejjebb ment.." Sóhajtott megkönnyebbülten. Csak akkor realizáltam, hogy ki is van mellettem és nyitottam résnyire a szemeimet.

"Zayn..?" Kérdeztem, magam is meglepődtem, hogy milyen rekedt és gyenge hangot tudtam csak kierőltetni magamból.

"Sssh, semmi baj." Suttogta, lassan arcomat kezdte cirógatni. "Minden rendben, Lou." Motyogta, majd puszit hintett oda, hol az előbb ujjai jártak. "Niall azt mondta ne mozogj sokat és próbálj meg keveset beszélni.. Basszus Louis, annyira aggódtam miattad.." Sziszegte következő mondatát fogai közt, én pedig újra lehunytam a szemeimet, hogy erőt gyűjthessek.

"Mi történt Zayn? Meddig aludtam?" Kérdeztem már kissé erősebb hangon, de még mindig nem volt az igazi.

"Harry.. Hogy is mondjam.. Most már te is.. Olyan vagy mint ő és... Már majdnem 4 napja.." Nyögte szavait fájdalmasan, mire nekem kipattantak a szemeim és nem törődve a fájdalmakkal könyököltem fel, kaptam Zayn felé kétségbeesetten.

"MICSODA?! HOGY ÉRTED, HOGY.. OLYAN MINT Ő...?!" Kérdeztem szinte kiabálva, de próbáltam visszafogni magam, Zayn is óvatosan visszafektetett az ágyra.

"Nyugodj meg Lou!" Parancsolt rám még mindig lágyan, majd a nyakamra bökött, nagyon óvatosan ért hozzá, mit értékeltem. "Úgy értem.." Nem találta a szavakat, láttam rajta. Én viszont igen. Pontosan tudtam, hogy mire célzott.

"Vámpír lettem..?" Tettem fel a következő kérdésemet, a mondat végére hangom megszakadt, Zayn pedig lefagyott. Ajkát kezdte harapdálni, az ölébe nézett. Mintha ideges, szomorú és aggódó lett volna egyszerre.

Tudtam, hogy igazam van.

"Jézusom.." Kaptam a nyakamhoz a kezemet. Nem akartam elhinni. Nem lehetek vámpír, a francba is! Valaki ébresszen már fel ebből a rohadt álomból!

"Louis!" Hallottam meg egy újabb hangot az ajtó nyikorgása után. Oda emeltem a tekintetemet, s Niallel találtam szembe magamat. "Lou! Jézusom, magadhoz tértél!" Örvendezett, majd hozzám sietve kezdte el ő is a homlokomat, egyéb testrészeimet vizsgálgatni. Fogalmam sincs, hogy erre miért volt olyan nagy szükség, hiszen nem voltam beteg. "Mikor ébredtél fel?" Kérdezte rám pillantva, majd miután nem válaszoltam inkább Zaynre.

"Nem régen. Maximum 5-6 perce." Válaszolta meg helyettem a kérdést továbbra is gyönyörű, igéző barna szemeivel enyémekbe bámulva. Semmi más nem tükröződött bennük, csak a mérhetetlen szeretet és aggodalom. Imádtam, ahogyan Zayn nézett rám.

"Zayn, gyere ide.." Nyüszítettem, láttam arcán, hogy meglepődött, de felkászálódott a székből és közelebb hajolt hozzám. Nemes egyszerűséggel karoltam át a nyakát mindkét kezemmel és húztam le magamhoz, hogy megcsókolhassam. Örömmel vettem, hogy attól függetlenül, hogy egy "szörnyeteg" lettem ő még meg mert engem csókolni. Elvégre ő sem... ember..? Miután ajkaink elváltak egymástól szorosabban húztam magamhoz, nyakába fúrtam arcom.

Menekülni akartam a világ elől, a fájdalmak elől, s erre volt egy remek helyem: Zayn karjai közt.

13. rész - Kétségbeesés

Sziasztok! :) Először is: Nagyon szépen meg szeretném köszönni az olvasóimnak, hogy itt vannak nekem! Az oldal elérte a 2000 megtekintést, ami miatt hihetetlenül boldog vagyok! Imádlak titeket! ♥ Nos ebben a részben már egy csipetnyivel több izgalom lesz, mint mondjuk az előzőben volt, jó szórakozást olvasást kívánok!

Raven Agrippa

Harry Styles

Teltek a napok, én és Zayn pedig még mindig nem verekedtünk vagy kaptunk össze semmin, amit furcsának találtam. A féltékenység csak úgy izzott köztünk, villámokat szórva egymás felé talán bármelyik pillanatban megszülethetett volna az az erdőtűz, mely a Louis féle mókusokat elkergeti otthonából.

A mi kis tündérünket már párszor keresték a barátai és a szülei is telefonon, de mindenkit megnyugtatott, hogy csak a barátainál marad egy időre, majd egyszer hazamegy, de még szeretne velük maradni. Khm, velünk. Ugyan Louis mindkettőnknek ugyanannyi figyelmet próbált biztosítani, ugyanannyi időt eltölteni velünk én mégis többet akartam. Azt akartam, hogy az enyém legyen, hogy Zayn Malik ne kontárkodhasson bele a kapcsolatunkba.

Úgy döntöttem, hogy ma elviszem Louist valahová. Valahová, ahol csak ketten leszünk és nem zavar minket senki, főleg nem a drága alakváltogató hercege. Szinte egész nap nem voltam otthon, mindenfelé mászkáltam a városban, hogy előkészületeket tegyek Louis számára. Hideg szél tombolt, mely marta az arcomat, a sapka alól kikandikáló göndör tincseket össze-vissza fújta.

Mikor esteledni kezdett már káromkodva jártam az utcákat. Nem akartam mást, csak minél hamarabb hazaérni, hogy természetesen utána visszatérhessek ebbe az idegtépő időjárásba, de már az ő társaságában. Valahogy még annak is jobban örülnék. Egy puccos, eldugott étteremben intéztem egy asztalt. Elsőnek hülyeségnek tartottam, de még Louis barátainak telefonszámát is kinyomoztam telefonjából, tanácstalanul hívtam fel őket, hogy mégis mit szeret, mivel lehetne neki kedveskedni. Meglepetten tapasztaltam, hogy tulajdonképpen segítettek is benne, pedig nem ismertek. Badarságnak tartottam, hogy vegyek neki virágot, azt csak a lányok szeretik, nem? Lou titokban lány lenne? Istenem Harry, fejezd már be!

Még hazafelé a virágboltba betérve néztem szét, s döntöttem úgy, hogy ha nem is egy csokor illatcsinálót, legalább egy szál rózsát venni fogok neki. Lehetőleg a legszebbet. Legalább 10 percig álltam ott, kerestem a megfelelő szál virágot. Gondolom az eladó hölgy már teljesen hülyének gondolt, B verzió: valami reménytelenül romantikus idiótának, aki nem tudja mit vegyen a barátnőjének az évfordulóra. Nos, ezek közül egyik sem voltam.

Végül megragadtam a megfelelőnek talált szálat és a fiatal nő kezébe nyomtam. Valami szép papír izébe csomagolta a szárát, átkötötte egy szalaggal és rám mosolyogva adta át.

"Igazán szerencsés lány lehet, ha ennyit válogatott érte." Mondta, én pedig elvettem tőle és bólintva a kezébe adtam az összeget. Természetesen csodálatos, csak nem éppen lány. Mire ahhoz a parkolóhoz értem, melyben az autót hagytam már teljesen sötét volt. Megnyomva a gombot a kulcson a fekete jármű két villanással jelezte, hogy nyitva áll. Beültem, indítottam az autót és hazavezettem. Hatalmasat sóhajtottam, reméltem, hogy a barátainak igaza lesz, és Louisnak tetszeni fog. Belépve a házba a kellemes meleg csapott meg, bár sosem volt szükségem rá, mióta őt ismertem jobban esett mint bármikor előtte. Beljebb sétáltam a házban, hirtelen viszont egy nyikkanás hagyta el a számat, ahogyan egy test ütközött az enyémnek.

"Hazza!" Ejtette örömmel hangjában a nevem miközben szorongatott. Felnevetve öleltem át apró, meleg testét. "Egész nap nem voltál itt! Mégis hol a francban voltál?" Kérdezte durcásan, én pedig egy percre elgondolkoztam, majd elengedtem, arrébb toltam magamtól és felé nyújtottam a virágot.

"Lou, eljönnél velem ma este vacsorázni?" Kérdeztem belül rettegve, hogy nemleges választ fogok kapni. Teljesen ellentétben ettől hatalmas, csillogó szemekkel vette el a kezemből a sokáig válogatott szálat, lágy csókot lehelt ajkaimra.

"Természetesen, Hazza! Csak várj, felveszek valami értelmesebbet!" Nézett magára, majd el is indult, de elkaptam a csuklóját, visszapörgetve magamhoz öleltem át és csókoltam meg szenvedélyesebben.

"Te így is tökéletes vagy, Lou." Leheltem puha ajkaira, majd elengedtem és meglöktem egy kicsit a fenekére ütve. "Gyerünk, igyekezz szépség!" Nevettem fel és a kanapéra vetettem magam, amíg néztem, hogy Louis eltűnik a szobájában, végül úgy döntöttem, hogy inkább én is átöltözök. Mégis úgy tűnt, hogy sokkal később készen lettem mint ő, pedig később kezdtem el.

Pár perc múlva, mikor kijött pont ugyanazt a ruhát viselte, amit még én válogattam össze neki az első közös vacsoránkra, a haját is pontosan ugyanúgy állította be, mint aznap volt. Teljesen az emlékezetembe égett akkori frizurája és öltözete.

"Igazán gyönyörű lettél, Boo." Léptem hozzá és átkarolva a derekát adtam egy puszit arcára, míg ő kuncogott.

"Oh, te is igazán csinos lettél. Mondhatni jóképű." Nyögte vékony hangján, majd kifelé indultunk. Louisnak még sosem mutattam meg, hogy egyáltalán autóm van, így tátott szájjal állt meg előtte és nézte a járművet mielőtt még beszállt volna. Rögtön az után többször is szemügyre vette a műszerfalat, az egész belső teret. Igazán tündérien festett.

"Tetszik?" Kérdeztem kuncogva, mikor végre elhelyezkedett és becsatolta az övét.

"Egyszerűen csodás ez a kocsi. Gondolom rohadt drága lehetett." Jegyezte meg halkan miután meghallotta a motor hangos dorombolását. Már egészen a városhatár felé közeledtünk, Lou végig az utat figyelte. Egészen régen járhatott kint a városban, mióta velünk van..

Egy nagy épület előtt álltunk le, nem sok ember zsongott itt, egészen el volt dugva. Louis a kocsin belülről bámult felfelé a méretes építményre, míg az ő ajtaja mellé nem sétáltam és kuncogva ki nem nyitottam neki az ajtót és a kezemet nem nyújtottam neki. Megfogta, majd kiszállt a kocsiból. A fekete jármű újra pittyenéssel jelezte, hogy ezúttal bezárt, én pedig Louist átkarolva sétáltam be az étterembe, bediktáltam az asztal számát, melyet lefoglaltunk, a pincér pedig elvezetett minket odáig étlapot adva a kezünkbe. Louis azonnal kiválasztotta, hogy mit szeretne enni, le is adtuk a rendelést. Bort, valamint az ő választott ételét adtuk le, melyet még hamar ki is hoztak.

************************

Az éjszaka remekül telt. Louis is és én is remekül éreztük magunkat. Mikor hazaértünk a bor már cseppet beszállt a fejébe, de nem mondom, hogy én teljesen magamnál voltam. A házban már mindenki aludt, én pedig egyetlen mozdulattal löktem le Louist a kanapéra és másztam felé. Kissé meglepődött, de nem zavartatta magát, engedte, hogy azt tegyek vele amit akarok. Nyakát csókolgattam, nyalogattam, majd fogaimmal is végigkarcoltam. Az alattam fekvő egyből mozgolódni kezdett, de nem engedtem megszökni. Ránehezedtem miközben egyik kezemet óvatosan szájára helyeztem. Nem szabadott hangoskodnia. A tenyerembe morgott, motyogott valamit. Sajnáltam, hogy ezt kell tennem vele, ám más esélyem nem igazán volt. Fogaimat puha bőrébe véstem. Éreztem kezemen, hogy arcán könnyek folynak végig, próbált megszabadulni, de nem engedhettem el. Alig tartott egy percig, míg elengedtem és lemásztam róla. Louis felugrott a kanapéról, két kezével a fejét fogva kezdett el hátrálni, szinte sikoltozott, míg egyik kezét a fejéről nyakára csúsztatta. Egy ajtó csapódását hallottam, Zayn alakja szinte azonnal meg is jelent a szobában. Engem figyelmen kívül hagyva sietett Louishoz és próbálta átölelni, ám ő eltolta magától.

"NE! Ne érj hozzám!" Sikoltozott, mire Niallt és Liamet is kiugrasztotta a szobájából.

"Louis, mi a baj?! Nézz rám, Louis!" Kérlelte Zayn. Louis könnyekkel telt szemeit kinyitva pillantott rá az előtte álló feketére. Gyönyörű kék szemei ezúttal vörös színben csillogtak, arcán csak a teljes kétségbeesés tükröződött, de ez a másik 3 arcára is átragadt. A kétségbeesést szinte kézzel lehetett volna markolni a szobában, ahogyan őt kémlelték.

12. rész - Csábító

Sziasztok! :) A mai és a pénteki napomat szerencsére vagy balszerencsére itthon töltöm, mert lebetegedtem, de legalább tudok nektek írni részt, bár ebben a részben nem sok minden volt, ezért elnézést kérek >< Remélem, hogy tetszeni fog! Jó olvasást kívánok

Raven Agrippa

Zayn Malik

Dühös voltam. Hihetetlen mennyiségű méreg forrongott az ereimben, mikor Harry egyetlen szó nélkül jött be a szobába és támadott majdnem rám. Biztos vagyok benne, hogy most nem ő győzött volna felettem. Ám ekkor Louis elvonta a figyelmemet. Csodálatos dolgokat mondott, mind rám, de a göndörre is. Nem tudtam arra figyelni, hogy őt mennyire dicséri, csak boldog voltam, hogy valószínűleg úgy érez irántam, mint én iránta.

Mikor magamhoz húztam felnyikkant, valami hihetetlen édes hangja volt. Lassan elemeltem a kezemet csuklójáról, gyönyörű fehér arcbőrét simogatva hintettem rá csókokat, majd édes ajkairól is loptam egyet. Csak akkor emeltem fel félig a fejemet és sandítottam fel Harryre, mikor Louis kezét megfogva nyomott rá egy csókot, suttogta szavait fülébe.

Nem foglalkoztam vele, csak visszatértem ahhoz, amit az előbb csináltam. Talán éppen Louis lesz az, aki miatt nem tud majd érdekelni, hogy eddig mennyire utáltuk egymást. Csak azt akarom, hogy Lou boldog legyen. Azt gondoltam nem zavar, hogy mindkettőnket szeret, titkon észre sem vettem, hogy  már azon gondolkoztam, hogyan érhetném el, hogy egyedül irántam érezze ezt? Azt akartam, hogy csak én érhessek hozzá így. Ettől a gondolattól vezérelve fordítottam magam felé, ahogyan ölemben ült, mindkét kezemmel átkaroltam a tarkóját, eztán két kezem arcára simítva csókoltam meg lágyan, mégis sokat akarón. Újra apró, nyikkanó hangját hallottam, melytől belemosolyogtam a csókunkba.

Kissé alsó ajkára haraptam, melytől a bebocsájtást is megnyertem puha ajkai közé, lassú, érzéki táncra hívva nyelvét. A percre, mire végre belemélyedtünk a csókba Louis felnyögve húzódott el ajkaimtól, angyali arca vörös volt, kék szemeit lehunyta, ahogyan a göndör mögüle csókolgatta nyakát. Hümmögni kezdtem, mosolyogva figyeltem arcát, s nekem meglepően örömet okozott, hogy hiába más kényeztette, neki jól esett.

Göndörke nedves csókokkal hintette puha bőrét, párszor nyelvével is végignyalt rajta. Féltő szemekkel figyeltem mozdulatait, ha csak hozzáér a fogaival megölöm. Ahogy gondolataimba mélyedtem azt vettem észre, hogy egy nagy lila folt hagyása után Lou nyakán a szemembe nézett. 

"Békülni fogunk, Malik?" Kérdezte semleges arckifejezéssel. Összehúztam a szemöldökömet, nem tudtam, hogy mit akar ez alatt érteni. Pillantásomat Louisra irányítottam, ki fejét a vállamra hajtva lihegett, már csak ennyitől is. Mosolyt csalt az arcomra, ez után újra Harryre pillantottam és magamhoz szorítva Louist bólintottam rá az ötletre. Talán megpróbálhatjuk. Egy utolsó, apró puszit nyomtam még vörös arcára mielőtt kezet fogtam volna Harryvel, másik kézzel még mindig Louis hátát simogattam. Hamarosan elhajolt a vállamról, mosolyogva nézett a szemeimbe, majd a Harryébe.

"Örülök, hogy kibékültetek. Csak maradjon is így." Mondta boldogan, utolsó mondatát már csak halkabban, mint egy megjegyzést tette hozzá. Fürtöske bólintott, én pedig újabb puszit nyomtam Louis ajkaira, de ezúttal nem mélyítettem csókká. Akkor hirtelen valami furcsa hangot hallottunk. Én is és Harry is felkaptuk a fejünket, majd felnevettem, óvatosan Louis hasába böktem.

"Azt hiszem itt az ideje, hogy egyél valamit, Boo." Susogtam a fülébe. Oldalra nézett, arcára piros árnyalat költözött és óvatosan bólintott. A mögötte álló hirtelen megfogta a derekát, hirtelenségéből felsikoltott, de engedte, hogy a göndörke leemelje a lábamról és csókot hintve az arcára indult ki vele a konyhába.

"Fogadni mernék, hogy Niall már végzett az ebéddel miután hazaértetünk." Mondta neki Harry, míg én mosolyogva követtem őket a konyha felé, hogy elfogyaszthassuk az ebédet.

11. rész - Vallomás

Sziasztok! :) Íme, hoztam egy új részt és egy új fejlécet is, ami viszont már az én kezeim munkája, remélem ez is lett olyan jó, mint az előző :) Próbáltam kissé javítani a kapcsolaton, érthetőbbé tenni Louis érzéseit a két srác felé is, nem is tudom, próbáltam nem elsietni a dolgokat, remélem, hogy tetszeni fog a rész :)

Ezen kívül szeretnék csinálni egy kis önreklámot, hiszen elkezdtem egy 3. blogot. Mivel ezt Zouisnak terveztem, de Zourry lett belőle gondoltam, hogy egy normál Zouis történetet is el fogok kezdeni, szóval íme, itt a híres Dark Zouis verziója. Ha esetleg elkezditek olvasni remélem, hogy ezzel is elégedettek lesztek :) Mindenesetre jó olvasást kívánok mindenkinek ehhez a SMT részhez!

Raven Agrippa

Harry szemszöge

Nem akartam hazajönni. Tudtam, hogy ezt a fogadtatást fogom kapni, de csak Louisért megtettem. Ő volt az az erő, aki mégis rávett arra, hogy újra visszatérjek ebbe a mocskos házba. Miután a konyhában ittam egy keveset a szobámba mentem, s az ágyra roskadtam. Egy képkeret felé néztem, majd azt megfogva az ablaknak csaptam. A régi, gyenge üveg hatalmas csattanással tört ki, a tárgy amit felé dobtam pedig kizuhant rajta. Az ágyneműt gyűrögettem mielőtt felálltam volna, s dobáltam volna még ki pár ostoba dolgot a keletkezett lyukon. Legszívesebben az egész szobámat üressé tettem volna, az agyammal együtt. Louis nem szerethet viszont egy ilyet mint én. Én csak egy szörnyeteg vagyok.
Muszáj átmennem hozzá és beszélnem vele. De nem tehetem meg. Nem akar engem látni. Fogalmam sem volt, hogy mit tegyek. Egy székre ültem, amit még nem rongáltam meg. A sarokban állt, teljesen egyedül és magányosan. Térdeimet felhúztam, majd fejemet ráhajtottam, arcomat a kezeimbe temettem, mikor is nyílt az ajtó. Fel sem emelve a fejemet közöltem parancsoló hangon, hogy tűnjön el, de ahelyett, hogy kifelé vette volna az irányt, még felém hallottam a lépteket közeledni. Még mindig nem tudtam, hogy ki a franc van itt.
"Harry." Hallottam végül az ismerős hangot, de én továbbra sem voltam hajlandó felemelni a fejemet.
"Húzz el, Niall." Közöltem vele mindenféle kedvességet mellőzve a hangomból.
"Nem." Jelentette ki mellém érve. "Emeld fel a fejed." Kért, vagy inkább utasított, én pedig szemem sarkából néztem fel a szőke tincsekre, a kék szemekbe. Kék szemek, mint az övéi.
"Komolyan azt hiszed, hogy utál téged?" Tette fel azonnal a kérdést. Tudtam, hogy mire érti, de nem akartam elhinni, hogy tudja.
"Mire gondolsz?" Kérdeztem vissza rábámulva, játszott meglepettséggel húztam fel a szemöldökömet.
"Tudod te azt. Louisra." Mondta miközben megigazította az ágyamon a paplant, majd leült rá.
"Ugyan Niall, te is tudod, hogy nem lehet köztünk szeretet. Kezdésképpen én raboltam el ide, aztán meg akartam ölni, később meg is haraptam, veszélybe sodortam az életét. Ő egy ember, én meg egy szörny számára. Nálam még Zayn is emberibb." Sziszegtem a fogaim közt az utolsó mondatot, el sem akartam hinni, hogy ezt pont én mondom, pont róla.
"Te teljesen vak vagy? Nem látod, hogy hogyan néz rád, hogy hogyan viselkedik körülötted és miként vélekedik rólad? Nem utálhat. Mikor eltűntél sírva borult Liam karjaiba és kezdte el rángatni, hogy menjen el vele megkeresni téged, ha már egyedül nem hagyhatja el a házat." Ejtette szavait végig engem bámulva közben. Szinte az állam is leesett, nem akartam hinni neki. Louis megtette volna ezt? Azt hittem, hogy csak azért jött el megkeresni, hogy megölhessen vagy alaposan lecseszhessen azért, amit Zaynel tettem -egyébként meglepő, de azt is mélységesen megbántam-. De ha belegondoltam volna egész hazafelé fogta a kezemet, egyetlen fejmosó mondatot sem engedett ki ajkai közül. Talán én tévednék, s érez valamit? Meg kellene néznem..
"Gyerünk Harry, ne legyél beszari. Sose láttalak még ilyennek. Menj oda hozzá és beszélj vele, ne a szobádat rombold porrá az önbecsüléseddel együtt." Rángatott fel ezek mellett a szavak mellett a székemről, majd kifelé kezdett el tolni. Normális esetben ez nem ment volna neki, de még hagytam is  magamat, hadd tegye. Végül mikor Louis szobája elé értem megtoppantam. Nem tudtam, hogy benyissak, vagy egyáltalán merjek-e vele erről beszélni, de úgy döntöttem, hogy igen. Ujjaimat a kilincsre fontam, s kopogás nélkül nyitottam be az ajtón. Hiba volt.
Szemeim elé olyan látvány tárult, amit talán sosem akartam volna látni, főleg nem ebben az időpontban. Zaynt láttam, ahogy Louis mellett ült az ágyon, az ajkaira tapadva. Állam leesett, azt sem tudtam, hogy most mit tudnék lépni.

Az agyamban mint egy szempillantásra uralkodott el a méreg, vagy a féltékenység, nem is tudom. Zayn arckifejezése kihívó volt, amolyan "Na mi van? Én megtehetem." érzelmeket tükrözött, míg Louis arckifejezése ijedt volt. Az utóbbit most figyelmen kívül hagyva szorítottam össze ökleimet és csikorgattam meg a fogaimat egy "szemét" jelzőt kicsikarva. Már éppen Zaynnek készültem rontani, mikor hirtelen egy test préselődött nekem. Sokkal kisebb volt, fejét a mellkasomnak nyomta, szorosan tartott.

"Harry! Ne csináld!" Hallottam a vékony, kétségbeesett hangot könyörögni nekem, de még erre sem akartam odafigyelni. Csak arra tudtam koncentrálni, hogy megcsókolta. Megcsókolta azt, akinek ajkai csupán úgy 2 órával ezelőtt még enyémeket érintették, azokat az ajkakat, amik után annyira áhítoztam mióta megismertem. "Hazza, könyörgöm!" Hangzott ajkai közül az újabb kérlelő mondat, mire hatalmasakat kezdtem pislogni. Hazza? Nem Harrynek szólított, seggfejnek, vagy valami egyéb rémes néven, hanem Hazzának. Egy becenevet használt rám? Testemet lassan ellazítottam egy pillanatra, majd Zayn bámulását leszarva kaptam Louis karjaihoz, két kezemmel erősen megmarkoltam izmos, de nádszál vékony felkarját, majd kissé lehajolva hozzá tettem magamévá ezúttal én az ajkait. Vágytam rá, a közelségére, a mézédes csókjára, melyet még odakint váltottunk. Kivételesen egyáltalán nem az érdekelt, hogy megmutassam Zaynnek, melyikőnk is a jobb, hanem az, hogy hozzáérhessek. Apró teste fogásomban egy pillanatra megrándult. Nem tudtam eldönteni, hogy megijedt, vagy meglepődött, de nem érdekelt, hiszen viszonozta a csókot. Sokáig nem hajoltam el tőle, akár a végtelenségig tudtam volna falni ajkait, ám ő megtette. A döbbent, de kissé mérges Zayn felé fordult, majd kiszakadva karjaim közül hozzá sétált és tette ezúttal kezeit az ő mellkasára, arcát pásztázta, majd rám nézett, s ismét Zaynre. Ajkait szólásra nyitotta, ám egy ideig még hang sem akart belőle kijönni. Mikor ez végre megtörtént pedig hangja vékony volt, mint valami harctéren elesett, ki életéért könyörög éppen.

"Kérlek, ne veszekedjetek vagy.. Verekedjetek tovább, én.." Kezdte, majd a földet kezdte el bámulni. "Én nem tudom, hogy mi ez az érzés itt belül.." Emelte el egyik kezét a fekete hajú mellkasáról, s a sajátjára tette. "Ez itt, ami dobog nem tudja eldönteni, hogy.. Melyikőtöket is kedvellek.. Én.. Zayn szeretete egyszerűen csodálatos, kis pillangókat érzek a hasamban, akárhányszor hozzámérsz, vagy bármit is teszel.." Mondta ezt a meglepődött, barna szemekbe bámulva, majd ismét rám szegezte tekintetét. "És a te csókod.. Pontosan ugyanazt érzem idebent, mikor megcsókolsz, hiába rettegtem tőled az elején, aggódtam, mikor eltűntél, mikor Zayn haldoklott.." Nyögte szavait, párszor hangja elcsuklott, ha éppen kényesebb témához ért.

A szoba síri csendbe burkolózott, majd Lou nyikkanására kaptam fel a fejemet, ahogyan Zayn elkapta az egyik kezét, valamint a derekát és az ölébe ültette. A csuklóját elengedte, azzal a kezével arcát kezdte el cirógatni, majd lágy csókot hintett gyönyörű, fehér arcbőrére, ezután puha, rózsaszín ajkaira is. Féltékenység fogott el egy percre, de ahogyan láttam, hogy Louis talán így lenne boldog mintha megenyhültem volna.

Emiatt a fiú miatt oldódna meg a konfliktusom Zayn Malikkal? Meg tudna változtatni úgy, ahogyan még soha senki? Ezt talán egy remek pontnak veszem. Lassú, lomhán lépdeltem melléjük, majd megfogva Louis apró, törékeny kezét hintettem rá egy csókot egyetlen mondatot suttogva: Ahogyan kívánod.

10. rész - Ez valami rossz vicc?

Sziasztok! :) Nos egy ideje nem jöttem résszel, amit sajnálok is, de hé! Itt az én időm, hétvége van és ráérünk, szóval hoztam nektek egy részt, bár nagyon elnézéseteket kérem, amiért ilyen hihetetlen rövidre sikerült, holnap igyekszem ezt bepótolni normálisan. Ebben már van egy kis Zouis is, bár néha egy kicsit furcsa írnom ezt a történetet, hiszen hiába imádom a 'triót' nehéz élethűen megírni Louis érzéseit mind Harry, mind pedig Zayn iránt, ezért nézzétek el nekem kérlek a kezdetleges hibákat a kapcsolatteremtésben :) Mindenesetre remélem tetszik, jó olvasást kívánok.

Raven Agrippa

Louis szemszöge

"Lou!" Állt fel Zayn a fotelből, majd hozzám igyekezve ölelt magához. "Aggódtam miattad, hogy nem jössz vissza, mert valaki ott hagyott!" Morgott fel hátratekintve Liamre, ő pedig 'Ne nézz így rám' pózban feltette a kezeit.
"Nyugodj már le Zayn, ezt már megbeszéltük. Tudod jól, hogy csak azért hagytam ott, hogy.. " Még be sem tudta fejezni a mondatát, a feketeség máris félbeszakította.
"Hogy Harry megtalálja, mert hülyeséget csinál és visszahozza. Eddig körülbelül 60x mondtad el." Zsörtölődött, majd a göndört kezdte el figyelni, ahogyan minden szó nélkül indult a konyha felé. Vagyis azt hiszem, hogy az felé.. Amint viszont a szobát elhagyta Zayn ismét rám tapadt ölelésével.
"Annyira féltettelek, Louis!" Nem győzte elégszer hangoztatni ezt a mondatot, mire én is átöleltem, kuncogva.
"Ugyan Zayn. Mint látod, itt vagyok. Minden rendben van." Mondtam, ahogyan arcomat a nyakába temettem. Éreztem, hogy kirázza a hideg, de most valamiért nem tudott érdekelni. Bőre illata szinte elvarázsolta az elmémet, teste meleg volt -mit hihetetlen volt érezni a kinti hideg után-, örültem, hogy itt van és jól van, a szobájában valószínűleg ezt így nem tettem volna meg.
Míg lélegeztem lassan ajkaimat is kinyitottam. Nem tudtam, hogy mondani akarok valamit, vagy csak jobban esik így lélegezni, mégis éreztem, hogy Zayn egy idő után kissé zavartan tol el magától.
"Lou mit.. Csinálsz?" Kérdezte ugyanolyan hangnemben, mint ahogyan eltolt magától, én pedig végre rájöttem, hogy mit is csináltam.
"Seee...mmit, most mennem kell a szobámba én.. Átöltözök." Kerestem egy rémes indokot arra, hogy eltűnhessek egy időre, majd valóban a szobám ajtaja felé kezdtem el sietni, majd magam után szinte becsapva az ajtót dőltem ki az ágyamra. El sem hiszem. Mi a franc van velem?! Elsőnek Harryvel.. Istenem.. Utána Zaynhez bújok, akár egy idegesítő koala? Minél több időt töltök ebben a házban úgy érzem, hogy annál jobban fogok begolyózni. Csak a bajt fogom rájuk hozni. Csak ezeken járt az agyam, miközben lehunyt szemmel gondolataimba meredtem.
Mindebből ki tudja mennyi idő után egy érintés szakított ki. Mi a franc?! A szemeim kipattantak, majd Zayn aggódó pillantásával találtam szembe magam.
"Louis? Minden rendben..?" Kérdezte, én pedig felkönyököltem és nagy szemekkel néztem rá. Miért is ne lenne?
"Olyan hamar elrohantál, hogy átöltözöl, aztán.. Mikor bejöttem nem reagáltál a nevedre és.." Kezdte el részletezni, hogy mire is értette a kérdését, én pedig lágyan elmosolyodva vágtam szavába.
"Ne aggódj, minden rendben van, csak gondolkoztam. Azt hiszem" Tettem hozzá a második felét már halkabban, ő pedig az eddigi ágyon térdelő pozíciójából mellém ült, ahogyan én is feltornáztam magamat. "Egyébként.. Hogyhogy bejöttél? Valami baj van?" Kérdeztem felvont szemöldökkel.
"Nem, csak régen bejöttél már és én hittem azt, hogy valami baj van veled." Mondta kissé szomorúan, én pedig akaratlanul is, de felnevettem.
"Kedves tőled, hogy ennyire aggódsz értem." Tettem a vállára a kezemet, miközben arcát fürkésztem, próbáltam kitalálni, hogy most mégis mi járhat a fejében, de valljuk be, nem egy kategória voltam vele.
"Lou.. Ami az előbb.." Kezdte, mire én azonnal el is kaptam a tekintetemet.
"Nézd el nekem, csak fáztam és.. Neked meg.." Próbáltam magyarázkodni azonnal, de azt sem tudtam, hogy mit akarok mondani, ráadásul végig sem mondhatta a mondatát. Gratulálok Louis, ezt megcsináltad.. Ismételten gondolataimba meredtem, de szinte két mondatig sem jutottam el, hisz Zayn gyöngéden fogta ujjai közé államat, fordította a fejemet felé, hogy ránézzek.
"Az odakint.. Nem lehetett véletlen. Biztos vagyok benne, hogy nem volt az.. És amikor Harry kiütött is.. Te voltál ott velem végig, te mondtad azokat a szavakat, igaz, Louis? Neked köszönhetem, hogy még élek." Mondta komolyan, mégis éreztem hangján a gyengédséget, mely azonnal hatott is rám. A szívem kétszer olyan gyorsan kezdett el verni, éreztem, hogy a vér hirtelen gyorsasággal áramlik át az arcomba, ezzel lágy vörös színt kölcsönözve neki. Csak hebegni tudtam volna. Ajkaimat szólásra nyitottam, de egyetlen hang sem jött ki rajta.
A holló hajú fiú hol szemeimbe bámult, hol ajkaimat pásztázta gyönyörű szempárjával. Rögtön ez után hihetetlenül hirtelen kapott felém, majd államról arcomra simítva a kezét tapasztotta ajkait enyémre. Meglepett. Elsőnek azt sem tudtam, hogy most mit reagálhatnék. Miért csinálják ezt velem? Elsőnek Harry, most Zayn. Ez valami rossz vicc..? Már mikor éppen rászántam volna magamat, hogy viszonozzam csókját hirtelen az ajtó nyikorgását hallottam, mire mindketten odakaptuk a fejünket.
Mit keres itt Harry..? Pont most..? !

9. rész - A híres, neves kémia

Sziasztok! :D Itt Raven Agrippa és a Save Me Tonight következő része :) Remélem tetszeni fog ez a rész is, próbáltam elhúzni, de mivel kereken hajnal 1-kor kezdtem el írni, s most, hogy ezeket a sorokat írom ki tudja, hogy mikor fogom befejezni nézzétek el, ha hibázok vagy ilyesmi, de meg szerettelek volna lepni titeket egy résszel még így, elalvás előtt :) Jó olvasást kívánok!

Raven Agrippa

Louis szemszöge

Liam "Mikor akarsz indulni?" kérdésére mindössze egy fajta választ tudtam kinyögni: Most azonnal. Egyszerű reakciómat megértette, segített felkászálódnom a földről, majd ő is felállt mellettem, Niall szobájához sietve bekopogott, elújságolta neki, hogy Zayn ébren van és nézzen rá, míg engem arra utasított, hogy menjek a szobámba és keressek valami ruhát meg ilyeneket. Átöltöztem, melegebb ruhákat kapkodtam magamra, hisz ki tudja, hogy meddig leszünk odakint. Egy táskába kevés élelmiszert és innivalót is pakoltam a biztonság esetére, majd kifelé indultam. Liammel úgy beszéltük meg, hogy az előcsarnokban fogunk találkozni fél óra múlva.

Miután ez az időintervallum eltelt a válltáskát magamra dobtam. Ez még az a táskám volt, amiben a fociedzésről indultam hazafelé -bár természetesen belepakolás előtt kivettem a focival kapcsolatos dolgaimat-, mikor.. Nos, ide kerültem. Liam már odakint várt mikor odaértem, egész hamar elkészült úgy gondolom.

"Akkor mehetünk?" Kérdezte, én pedig elsőnek kicsit sem magabiztosan bólintottam.

"Minél hamarabb meg kell találnunk. Nem hiszem, hogy hülyeséget csinált volna, de megeshetett, téged meg nem akarlak sokáig kitenni a kinti dolgoknak." Jelentette ki magabiztosan, én pedig újra bólogatni kezdtem. Az ajtó kilincséért nyúlt, én pedig felsóhajtottam. Annyi idő után ismét meglátom a kinti világot, ám nem azért, hogy elkóboroljak vagy ilyesmi. Egyenesen vigyáznom kellett arra, hogy ne kóboroljak el. Liam észrevette, hogy a pulcsinak, amit viselek volt egy kapucnija, így azt szorosan a fejembe húzta. Nagyokat pislogva néztem rá, mire megmagyarázta, hogy ezt csak azért, hogy ne ismerjenek fel engem vele, meg ilyesmi. Talán ismerhették már odakint..

Indulásunk után nem a város felé vettük az irányt, hanem az ellenkező irányba, a hegyek felé ami meg is lepett. Liam gyors lépteivel nem igazán tudtam tartani a lépést, ezért már korán lihegni kezdtem focista létemre is. Agyam végig Zaynen és Harryn járt. Talán nem szabadott volna csak így otthagynom a szobában Zaynt, meg sem várva, hogy reagáljon vagy szóljon, de biztos vagyok benne, hogy le akart volna beszélni. Én viszont meg akarom találni Harryt. Akármilyen tapló volt Zaynel, valamint velem az első alkalommal, mégis féltettem. Nem értettem miért, de meg akartam találni, nem akartam, hogy baja essék.

Nagy gondolataimba merengve nem vettem észre, hogy Liam megállt, s hátra nézett rám. Kérdő pillantást vetettem felé, miután ügyesen nekimentem a hátának.

"Ne ijedj meg. Csak egyszerűen okosabb mód neked és gyorsabb mód nekem." Mondta az egyszerű tőmondatot, de semmit nem segített. Megijedtem. A szemeim láttára alakult át valami.. Farkas szerű, de jóval nagyobb annál izévé, miután elhagytuk az esetlegesen talán még lakott területeket. Nagyokat pislogtam, de végül közelebb sétáltam hozzá és ahogyan ő noszogatott érte lassan a hátára másztam. Nem, ez egyáltalán nem olyan érzés volt, mintha egy lovon ülnék, sokkal másabb annál. Inkább rettegtem attól, hogy túl nehéz vagyok neki, mindenáron könnyíteni akartam a súlyon, ő pedig mindenesetre morgással jelezte, hogy ne fészkelődjek már folyton, hanem maradjak nyugton, mert le fogok esni. Engedelmeskedve neki nem ficeregtem tovább, de egy idő után, mikor már úgy éreztem halálosan fáradt vagyok rádőltem. Nem tudtam tovább foglalkozni azzal, hogy nehéz vagyok-e vagy sem, egyszerűen fáradt voltam. Próbáltam nem elaludni, ezt gondolom ő is észrevette, majd már arra lettem figyelmes, hogy nem valami puha szőr alattam az "ágy" hanem valaki a karjaiban tart. Valaki.. Természetesen Liam. Egy barlang bejárata előtt állt, az eget kémlelte.

"Besötétedett.. De azért egész szépen bírtad." Kuncogott, majd besétált velem a barlangba, végül a talpamra állított.

"Nem voltam túl nehéz?" Szegeztem felé azonnal a kérdésemet, ő pedig nevetve megrázta a fejét. "Nem, egyáltalán nem. Most viszont pihenj, holnap reggel folytatjuk a keresést, de érzem, hogy nincs messze. Meg fogjuk találni épségben, ígérem." Mondta, én pedig már túl álmos voltam ahhoz, hogy kételkedjek szavaiban. A táskámat ledobtam, majd a földre kuporodtam mellé és egy pléd szerűséget húztam elő, majd a hideg, nedves kőre feküdtem. Azt hittem ott, helyben fagy le minden egyes létező végtagom, testrészem, Liam pedig mellém feküdt, de megtartotta a tisztes távolságot.

Miután a takarómmal elbíbelődtem, magamra húztam, s próbáltam aludni, még mindig nem sikerült. Túl hideg volt, én pedig még azzal is fáztam, ő ezt viszont észrevette.

"Fázol? Közelebb.. Másszak?" Kérdezte, én pedig felé pillantva habozás után bólintottam. Semmi vonzalom nem kötött Liam felé, de az ő teste meleg volt, hiszen vérfarkas, még mindig jobb, mintha itt fagynék meg és meg se kereshetném Harryt, hiszen itt patkolnék el. Közelebb húzódott hozzám, karjaival átkarolt. Igaza volt, így sokkal melegebb volt, test melege átragadt az enyémre is. Egészen hamar sikerült elaludnom az idióta gondolataim közepette.

*******************

Reggel mkor felébredtem már senkit nem találtam magam mellett. Mi a fene ? ! Liam hova a francba tűnt ? ! Most komolyan csak úgy itt hagyott egy rohadt barlangban, egyedül ? ! Istenem, ha visszajutok abba a rohadt házba, bár lehet, hogy nem is akarok ezért még kapni fog. Feltápászkodtam a kőről, egy ideig még kucorogtam ott a takarómat ölelve, majd úgy döntöttem, hogy nekiindulok. Az este talán az eső is eshetett. Minden csurom víz volt, a kövek csúsztak, a fák levelei még harmatosak voltak. Tudtam, hogy óvatosnak kell lennem, vagy leesek. Egy meredekebb fallal találtam szembe magamat. Rendben Louis, most felmászol. "Óvatosan és lassan, akkor nem esel le." Ismételgettem magamban a mondatot, majd mászni kezdtem. A mászás sosem volt az erősségem, mindig is utáltam, könyörgök, nem hegymászónak készültem. Bár ez talán nekik még olyan lenne, mint nekem felmászni egy dombra. Gyerekjáték. Ellenben itt esett az eső!

Amint gondolataim elvonatkoztattam az óvatosságtól, a hegymászókra gondoltam persze óvatlan lépést is tettem. Már felkészültem a zuhanásra, hogy itt lesz végem, tényleg elpatkolok. Szemeimet összeszorítottam, de semmi nem történt. Leestem ugyan, de valami teljesen puhára. Nem emlékszek, hogy lett volna alattam bokor, vagy ilyesmi. Lassan és óvatosan nyitottam ki a szemeimet, mikor egy személyt pillantottam meg magam alatt. Harry. Harry Styles személyét. Elsőnek el sem hittem, szemeim kikerekedtek, nagyokat pislogtam rá.

"Vigyáznod kellett volna, ha most nem lettem volna itt, már nem élnél." Jelentette ki mély, nyugodt hangján, de tisztán hallatszott még rajta bánata. Semmit nem feleltem, mindössze nyakánál fogva húztam szorosan magamhoz testét.

"Basszameg Harry! Bazdmeg!" Motyogtam folyamatosan őt ölelve, mire egy hosszú hatásszünet után kaptam vissza a szorítást.

"Mi az? Ennyire megijedtél?" Kérdezte megilletődve, a hátamat kezdte simogatni.

"Miattad, te agykutató! Egyszerűen.. Eltűnsz mint a kibaszott kámfor és vissza se jössz, azt hittem megölted magad vagy a franc tudja!" Kezdtem el a kiakadt hegyibeszédemet, elvileg egy hegyen vagyunk, nem? Pont jó is az időzítés.

"Várj, várj, várj." Tolt el magától meglepetten. "Te most azért vagy itt, hogy megkeress engem? Tényleg ennyire meg akarsz ölni?"

"Te tényleg ennyire bolond vagy? !" Kérdeztem felháborodva, hangomat felemeltem. Legszívesebben pofon csaptam volna itt és most. "Aggódtam miattad, te féleszű!"

"De azt mondtad, hogy ha Za-" Kezdte el a mondatot, de félbe is szakítottam.

"Zaynnek kutya baja. Él és már ébren van, otthon. Haza kell jönnöd velem!" Álltam fel róla végre, majd kezdtem el őt is felfelé rángatni, de hiába, az ő erejéhez képest ez semmit sem jelentett.

"Mégis miért akarod, hogy visszamenjek?" Kérdezte továbbra sem engedve, csak ült ott a földön.

"Ez a te otthonod, neked is jogod van ott élni. És mielőtt megkérdeznéd, nem haragszom rád. Most pedig irány haza, mert itt fagyok meg!" Erősködtem, mire nagy nehezen feltápászkodott és elindult velem. Láttam arcán, hogy agya folyamatosan kattogott valamin, de nem akartam firtatni, hogy min is jár az esze pontosan. Egyszer csak elém vágott, majd meg is állt ott.

"Louis.." Mondta ki egyszerűen a nevemet, én pedig hümmögve néztem fel zöld szemeibe. Csak egy másodperc volt minden, s máris azt vettem észre, hogy ajkai az enyémekre tapadnak. Szemeim elsőnek hatalmasra kerekedtek, fogalmam sem volt, hogy ezt most mire is véljem, de hamar vége szakadt.

"Bocs, én.." Kezdte a mondandót, én meg újra csak félbeszakítottam azzal, hogy kezemet a szájára tapasztottam, fejemet kezdtem el rázni.

"Nem, semmi baj." Válaszoltam kurtán, majd elvettem a kezemet. Egy ideig vívódtam magamban, tényleg nem tudtam, hogy most mégis mi a francot akarok. Végig a földet bámultam, vagy a cipőm orrát, amikor is hallottam, hogy Harry nagy levegőt vesz, mintha megszólalni készült volna, én pedig nemes egyszerűséggel lábujjhegyre állva viszonoztam az előbbi gesztusát.

"Meg ne szólalj.. Csak.. Induljunk.." Mondtam kivörösödve, ő pedig elsőnek értetlenül, döbbenten állva pislogott rám szintén kivörösödött arccal. Próbáltam elhitetni magammal, hogy csak a hideg miatt van, de ahogy ajkaira lágy mosoly kúszott, s realizáltam, hogy ő egy vámpír, nem hiszem, hogy a hidegre olyan érzékeny lenne -na meg minek jött volna ide?- elszálltak ezt illető gondolataim, csak arra tudtam gondolni, hogy zavarba hoztam. Lassan elkezdtem felismerni a hazafelé vezető utat, már azon kezdtem el gondolkozni, hogy hogyan fogom megleckéztetni Liamet, ha itthon találom, de ebből is kizökkentett Harry, ugyanis megfogta a kezemet. Elsőnek övére pillantottam, majd arcára, végül pedig nagyot nyelve viszonoztam a gesztust, ám ahogy lassan a kúria elé értünk el is engedtem.

"Bocsánat." Motyogtam magam elé, míg ő megrázta a fejét, én pedig a kilincshez nyúltam. Benyitottam a hatalmas ajtón, s azonnal Zayn, Liam és Niall arca fogadott, ahogyan a kanapén és a foteleken üldögéltek hárman, tekinteteiket mindannyian rám és Harryre szegezték, főleg a fekete hajú sérült.. Tekintetéből semmi érdemlegeset nem tudtam kihámozni, viszont nem is engem, hanem a mellettem álló, sokkal magasabb fazont kémlelte...

Oh, istenem, ugye nem tör ki megint a háború..?

8. rész - Mennem kell

Sziasztok! Nagyon nagyon szépen köszönöm az új olvasóimnak, követőimnek, kommentelőknek, hogy megtisztelnek a figyelmükkel, valamint ennél is jobban szeretném megköszönni azoknak, akik már "veteránok" itt, vagy akár a My Saving Grace-n is. Imádlak mindannyiótokat, nektek köszönhetem, hogy ennyi kedvem támadt az íráshoz! ♥ Köszönöm nektek. Ezért most hoztam is egy új részt (bár nagyon rövid lett, ezt nagyon sajnálom, valamint elnézést azért is, hogy ilyen későn, de ma 2 angol versenyen is átestem) és megpróbálom továbbra is tartani a szintemet a részhozás terén :)

Raven Agrippa

Louis szemszöge

Nem is emlékszem rá, hogy mikor aludtam el este. Az utolsó emlékem az volt, hogy még forgolódtam az ágyamban, de jó sokáig. Kómásan ébredtem fel, még annyi időt sem adva magamnak, hogy megdörzsöljem a szememet vagy megfésülködjek úgy, ahogyan tegnap elaludtam, a gyűrött ruháimba öltözve indultam Zayn szobájába, út közben dörzsöltem a szemem, s tükör nélkül csinosítgattam a tincseimen kezeimmel, de nem hiszem, hogy sokat használt nekik. A szoba ajtaja előtt nagyot nyelve álltam meg. Fogalmam sem volt, hogy hogy van, ébren van-e már vagy akármi, bár, hogy őszinte legyek nem reménykedtem benne. Nagyon súlyos volt as sérülése. Végül a kilincsre simítottam ujjaimat, majd a nyikorgó ajtót éppen csak annyira nyitottam ki, hogy apró testem beférjen rajta. Ilyenkor áldottam egyedül, hogy ilyen kicsi vagyok. Amint beléptem, s láttam, hogy még alszik őt bámulva nyúltam a belső kilincsért, majd hajtottam be az ajtót óvatosan, sétáltam mellé. Még mindig ugyanúgy aludt, mint tegnap, akár egy angyal. Arca, teste kezdte visszanyerni eredeti, gyönyörű színét, lélegzetvételei, mellkasának emelkedése és süllyedése is egyre intenzívebb lett. Jobban van. Halvány mosoly kúszott ajkaimra, ahogyan ezt így elkönyveltem magamnak, majd újra kezére simítottam enyémet.

"Jó reggelt, Zayn." Kezdtem nevetséges beszédemet. Olyan volt, mintha magamnak beszélnék. Ráadásul milyen reggelt? Ő még alszik! Ki tudja meddig.. "Remélem jót alszol.." Kuncogtam fel halkan még az előbbinél is idiótább kijelentésemre. "Látom, jobban vagy.. És ennek nagyon örülök.. Kezded visszanyerni a színed és az életfunkcióid is sokkal jobbak, mint tegnap! Büszke vagyok rád Zayn! Természetesen Niallre is, amiért ezt tette veled, de rád még jobban. Megcsináltad." Suttogtam neki, bár álmomban sem gondoltam volna, hogy egyáltalán hallja, vagy ilyesmi. Egészen sokáig ülhettem már ott, a nap egyre jobban kezdte bevilágítani a szobát. Azt hittem ilyen sötét lesz ma.. Ezek szerint csak túl korán keltem.. Ekkor vettem észre, hogy Zayn szobájában óra is van. Délelőtt fél 10.. Akkor valóban korán kelhettem. Kissé felásítottam, szemeim szinte kezdtek visszacsukódni, ahogyan kezemben tartott végtagján mocorgást éreztem, mintha megrezzent volna. Szemhéjaim abban a másodpercben pattantak fel, ahogyan a hirtelen érzés jött. Zayn?!

Arcára pillantottam, szemöldökét összehúzta, homlokán mély ráncok jelentek meg, alsó ajkát beszívta és harapdálta. Fájdalmai lennének?

"Zayn! Zayn, rendben vagy?" Kérdeztem aggódva felugorva ülőhelyemről, majd az ajtó felé indultam volna, mikor szorítást éreztem a kezemen. Gyenge volt, de szorítás. Visszanéztem rá, gyönyörű barna szemei résnyire voltak csak nyitva.

"Lo.. Louis maradj itt." Nyögte elhaló hangon nevem másodszori nekifutásra, hiszen elsőre nem sikerült végigmondania. Nem kellett kétszer mondania, sarkon fordultam, s lehajolva hozzá tettem másik kezemet is övére, mivel gyengén szorongatta a kezem.

"Zayn, jól vagy? Szükséged van valamire? Mit tegyek neked?" Kérdeztem pánikolva, kezét szorongattam.

"Semmit. Nem kell semmi, csak maradj itt." Mondta már valamivel erősebb hangon, mint amivel kezdte. Nagyot nyeltem, majd az ágyra ültem mellé. Aggódtam miatta. Súlyos volt a seb, tudtam, hogy az, ő még csak most ébredt fel, én meg idióta mód engedelmeskedek neki, s nem Niallnek szólok, hogy nézze meg az állapotát. Gondolataim közül egy hátamra tapadó kéz, majd rántás szakított ki.

Hirtelen szinte Zaynen fekve kötöttem ki, egyik kezével az enyémet fogta, a másikkal a hátamat tartotta. Ő rántott le magához. Nagyokat pislogtam, reflexemnek köszönhetően már a legelején meg tudtam támasztani a kezemet mellette, hogy ne úgy essek rá a mellkasára, ahogyan szerintem ő sem akarhatta.

"Zayn mit.." Kezdtem bele a mondandómba, ő pedig nemes egyszerűséggel csissegett le engem, minek szintén engedelmeskedtem, akár egy aprócska palotapincsi.

Csak egy pár perc telt bele, mire kezdte teljesen összeszedni magát, megpróbálta feltornázni magát az ágyon, én pedig a homlokánál fogva nyomtam le.

"Megőrültél!? Súlyos sebed van, hova akarsz máris.." Kezdtem el a szinte kiabálást, mire számra tapasztotta a kezét, s újra csissegni kezdett.

"Sssh, minden rendben van. Gyorsabban gyógyulok, mint te azt gondolod." Jelentette ki, én pedig a mellkasára néztem. Valóban nem tűnt már olyan rondának, mint tegnap. Sőt! Az én szervezetemnek egy ilyen gyógyulás rengeteg időbe tartott volna! Bezzeg az övé..Újabb tornagyakorlatokba kezdett az ágyon, legalábbis vicces, annak tűntek, ahogyan próbált felülni. Végül úgy döntöttem, hogy ha már ennyire hihetetlenül jól érzi magát őkegyelmessége még segítek is neki. Óvatosan feltápászkodtam róla, majd szerencsétlenkedésén könnyebbítve segítettem neki félig ülésbe nyomni magát.

"Köszönöm." Préselte ki ajkai közt egy nagy mosollyal, majd éreztem, hogy ezúttal mindkét keze körém fonódik, átölel. Köpni-nyelni nem tudtam, azt sem tudtam, hogy most miért ölel meg, de nem bántam. Halovány pír jelent meg az arcomon, majd a szemeimet lehunyva hajtottam fejemet a vállára, öleltem át én is.

"Tudtad, hogy aggódtam miattad? Mindenki. Zayn, mi a franc történt?" Kérdeztem egyből nekiszegezve a kérdéseimet, egyenesen a szemeibe bámultam.
"Harryvel összekaptunk még idefent, de folytatódott, én meg óvatlan voltam. Ennyi az egész. Egy seggfej." Morogta a szavait orra alatt, szemeivel egész végig a szoba egyik sarkát pásztázta. Nagyot nyeltem, egy ideig szót sem szóltam, majd újra elhajoltam tőle.

"Meg kell keresnem."

"Micsodát?" Kérdezett vissza a fekete hajú rám nézve, gyönyörű tekintetét, miben el tudtam volna veszni enyémbe fúrta.

"Harryt." Jelentettem ki egyetlen szavas, vagyis neves kurta válaszomat. Már nem néztem rá, nem tudtam volna, de éreztem magamon pillantását. Szemei hatalmas alakot vehettek fel, szája körülbelül tátva maradt. Biztos vagyok benne, hogy megszólalni sem tudott. "Ne próbálj megállítani Zayn, én.. Muszáj megkeresnem.. Mióta rá ordítottam eltűnt, aggódok miatta!" Kezdtem bele a felesleges magyarázkodásomba. Éreztem, hogy szemeimből ötletem sincs miért, de könnyeim akartak kibukni, majd gyorsan kirohantam a szobából, hol Liambe ütköztem, mindketten a földön kötöttünk ki. Azonnal kérdő pillantást vetett felém, miközben próbálta felfogni, hogy fellöktem. Nekem idő sem kellett rá, azonnal felé másztam, az ingét kezdtem el rángatni.

"Liam! Liam ki kell vinned innen! Meg kell találnom Harryt!" Szinte azonnal kiabáltam vele. Nem tudtam kontrollálni magam, a könnyek már gyűltek szemeimben, de arcomon még nem folytak végig.

Mégis mi a franc történik velem? Miért csinálom ezt?

Az előttem ülve fekvő, magas férfi pedig semmi mást nem tett, csak hatalmas szemekkel, s tátott szájjal bámult rám, majd kezeit a vállamra tette, arca elkomorult.

"Mikor akarsz indulni?"

7. rész - Mi a francot tegyek?

Sziasztok! :) Raven Agrippa itt van, s hozott egy úúúúj részt, mert az előzőt olyan gonosz módon hagytam abba :"3 Nos nem tudok mit hozzáfűzni perpillanat, nagyon jó olvasást kívánok mindenkinek!

Raven Agrippa

Louis szemszöge

Mégis mi a francot művelt?! Hogy merte ezt megtenni?! Mit csinált vele egyáltalán?!!

"Zayn!" Sikoltottam fel ösztönösen, egyáltalán nem érdekelt a többi test, ami körülöttem volt, átvágtam rajtuk, mintha csak egy folyón gázolnék át, s a benne lévő köveken. Mikor odáig elküzdöttem magamat a földre vetettem magam, egyenesen mellé. "Zayn! Könyörgök!" Kiáltottam újra, mindkét kezem mellkasára tapasztottam, próbáltam elállítani a vérzést.

"MI A FRANCOT TETTÉL!?" Kiabáltam Harryre, aki még mindig, egyetlen szó nélkül, döbbenten figyelt engem.

"Valaki segítsen! Kérlek!" Kiabáltam hangosabban, reménykedtem benne, hogy a 2 fiú közül legalább egynek még felkeltem a figyelmét vele, egyáltalán meghallják innen. Így is lett, az első, aki lerohant a lépcsőkön Liam volt, térdeire vetette magát egyenesen mellém, s ugyanúgy a vérzés elállításával próbálkozott. A következő Niall volt, de úgy tűnt, hogy ő még tudja is, hogy mit csinál. Orvosi pakkot vett elő, pont ahogyan kell, hozzálátott a dolgához, míg Liam megpróbált engem lenyugtatni, lassan megpróbált felrángatni a pincéből.

"Mi a faszt műveltél!? Te őrült, valami kurvára nincs rendben a fejedben! Esküszöm, ha meghalt.. Egy kibaszott karót döfök a szívedbe!" Ordítottam Harryre, ahogyan Liam erősebben kezdett el szorítani, majd felrángatott a lépcsőkön.

"Istenem! Haza akarok menni! Engedjetek haza, ti idióta szörnyetegek!" Kiabáltam rá Liamre is, próbáltam szabadulni tartásából.

"Louis, nyugodj le, kérlek!" Kiabált ő is, hogy elnyomja a hangomat, majd lenyomott a kanapéra.

"Meghalt, nem igaz?! Ennyi az egész, Harry kinyírta őt!"

"Még nem tudjuk! Legalábbis nem vagyunk benne biztosak..."

"Liam! Feltépte a mellkasát! Kibaszottul beleláttál a mellkasába!" Ordítottam rá, ahogyan a képek az agyamba villantak éreztem, hogy könnyek kezdenek el végigfolyni az arcomon. Most mégis miért sírok? Engem aztán nem érdekel annak az alakváltónak a sorsa.. Nem.. Tartozik rám, hogy mi van vele..

"Louis, ne sírj!" Ült le mellém Liam, a kezét a vállamra tette, majd simogatni kezdett, hogy megnyugtasson. "Zayn erős és Niall tudja, hogy mit csinál. És.. Nem volt az olyan szörnyű, mint amilyennek láttad, a vér csak.. Szörnyűbbé teszi, de nem.. az annyira." Próbált megnyugtatni, mire nagyjából abba is hagytam a zokogást, ő pedig átölelt és a hátamat simogatta.

"Egyébként.. A többi.. A többi holttest a pincében.. Azok mégis mit jelentsenek?" Kérdeztem félénken felnézve rá, majd megtöröltem a szemeimet.

"Az mind a Harryé." Jelentette ki, én pedig bólintottam.

"A lányok, akiket elsőnek idehozott, majd megölte őket.. Tudod.." Tette hozzá.

"Szóval ha nem vigyázok, akkor én is ott végzem majd?" Kérdeztem nagyot nyelve. Hihetetlenül féltem, hogy mit fogok kapni válaszként.

"Nem, soha nem fogjuk engedni. Meg fogunk védeni, ebben biztos lehetsz." Válaszolta megrázva a fejét, mosolyt erőltetett ajkaira. Azok után, amiket ma láttam.. Egyáltalán nem vagyok ebben biztos..

Az ajtó lassan nyílt ki, majd Niall vérrel beborított teste jelent meg mögötte. Én és Liam azonnal álltunk fel a kanapéról.

"Gyere velem." Mondta Niall egyszerűen, mire szinte rohanni kezdtem utána, Liam pedig ráérősen követett.

Zayn hálószobájába vezetett. Amint beléptünk az ágyat láttam meg, amin feküdt. Sápadtnak, de még milyen sápadtnak nézett ki! Ellenben sebei már rendben voltak. Minden gondolkozás nélkül sétáltam oda hozzá, s fogtam meg a kezét. Azt sem tudtam, hogy mit teszek, de tudtam, hogy muszáj. A mellkasára hajtottam a fejem, lehunytam a szemeimet. Gyenge szívdobogást hallottam, mellkasa egyenletes emelkedését éreztem fejem alatt, de ez bőven elég volt. Életben van.

"Nem tudom, hogy mennyi ideig fog aludni..." Mondta Niall, mire én felé fordultam. "Lehet egy nap.. Egy hét.. De több is. Igazán szerencsés, hogy egyáltalán még életben van, de ezt biztos, hogy te is megérted."

"Hogyan élte túl? Hogy tudtad megmenteni őt?" Kérdeztem megkönnyebbüléssel a hangomban.

"Nem mondanám, hogy megmentettem az életét, inkább azt mondanám, hogy csak segítettem neki benne. De egyébként.. A többiek elég gyakran megsérültek, így mindig én voltam az, aki segített rajtuk, már tudom, hogy hogyan kell, csak gyakorlás kérdése.. De ez volt az eddigi legrosszabb élményem." Mondta, miközben Zaynt pásztázta szemeivel.

"Talán itt kellene hagynunk őt, hogy pihenjen.." Szólt Niall, én pedig újra felé pillantottam.

"Én--"

"Igen, itt maradhatsz vele. Már ha ez az, amit kérdezni akartál." Vágott szavamba Niall.

Bólintottam, majd gyenge mosolyt erőltettem az arcomra. Boldog voltam, hogy itt maradhattam vele. Én magam akartam biztos lenni abban, hogy él és jobban lesz. Niall és Liam lassan elhagyták a szobát, így kettesben maradtam Zaynel. Egy széket kerestem, majd az ágya mellé húztam, s leültem rá, óvatosan megfogtam a kezét, s megszorítottam.

"Ne halj meg Zayn, jó? Ne pont az után, amit Niall megtett érted. És egyébként is.. Szükségem van rád itt. Szükségem van rád, hogy megvédj engem Harrytől, rendben? Tudom, hogy.. Az engedélyem nélkül aludtál az ágyamban, de hadd mondjam, hogy nem egészen bántam meg.. Igazság szerint még kedvellek is... Kellemes meleg volt a tested aznap este, remélem tudsz róla... A többiek egészen rendben vannak, kivétel Harry.. Asszem érted miért mondom, hogy ő most nincs a 'jófiúk' listáján a fejemben." Lassan az arcára vezettem a tekintetemet. Gyönyörű volt. Akkor is mikor ébren volt, de most, hogy aludt még annál is inkább elvarázsolt. Éreztem, hogy arcomra lágy pír kúszik, majd nagyot nyeltem, s megráztam a fejem. Mégis mi történik..? Miért nézek így Zaynre? Mit akarok tőle..? Ez után a szemeim a sebre tévedtek. Hihetetlenül fájdalmasnak tűnt, de Niall jó munkát végzett. Legbelül a nyakába ugorva köszöntem volna meg neki mindent, amit Zaynért tett... Félek, rettegek tőle, hogy egyszer ez a seb megint fel lesz szakítva.. Főleg mert itt él.
"Maradj életben... Zayn.."

Az órák csak teltek és teltek, már besötétedett odakint. Még mindig Zayn kezét fogtam, mikor az álom úgy, egy ültő helyemben nyomott el a széken. Hamarosan kopogást hallottam, amire fel is riadtam. A szemeim az ajtó felé emeltem fáradtan, hol Niall állt. 

"Hé, Louis.. Vittem egy kis kaját a szobádba, ha éhes lennél.. Márpedig gondolom kezdesz az lenni.. És el kellene már.. Gondolkoznod az alvá--- Nos, az ágyban való alváson is.. Nyugodj meg, amíg pihensz vigyázni fogok Zaynre. Nem lesz baja." Mosolygott rám biztatóan, én pedig erőtlenül bólintottam, s felálltam, majd lassan elengedtem Zayn kezét. Nagy levegőt véve vetettem utolsó pillantást gyönyörű alvó arcára, majd kifelé indultam a szobából, de ami meglepett, hogy Niall is velem tartott.

"Minden rendben lesz, ígérem. Zaynnek nem lesz semmi baja." Bólintottam.

"Tudod, hogy Harry miért tette ezt vele?"

"Nem igazán, de a tippem az lenne, hogy miattad.. És a délelőtti verekedés miatt, de hogy őszinte legyek, nem tudom."

"Nem beszéltél vele?"

"Nem tudtam, fogalmam sincs, hogy hol van.." Már épp a szobám kilincséért nyúltam volna, mikor megfagytam, s hátranéztem rá.
"Hogy érted ezt?"

"Miután Liam elvitt téged a szobából azonnal elment... Csak eltűnt, mint a kámfor, nem is láttuk azóta. Isten tudja, hogy most merre lehet." Elment? Meddig? Hova? Mikor jön vissza? Nem fog hülyeséget csinálni magával? Olyan rondán ráordítottam.. Ideges voltam..

"Nos.. Jó éjszakát, Louis." Mondta Niall, miután elindult a saját szobája felé.

Egy percig még csak álltam ott, mint akit odaraktak, majd benyitottam a szobámba, az ágyamra ültem. Volt ott egy pár keksz féle, rántott sajt, krumpli és szőlő, gondolom desszertnek. A szőlőért nyúltam, majd lassan elcsipegettem, miután eldöntöttem, hogy nincs kedvem enni.

Rögtön ez után a gondolataim rohamoztak meg. Nincs megengedve, hogy elhagyjam a házat, igaz? De mi van, ha meg akarom keresni Harryt? Akármennyire is idiótán viselkedett és bántotta Zaynt, teljesen más volt, amikor kettesben beszélt hozzám ma.. Mint akinek bűntudata van! Talán ha meg akarnám találni a fiúk is velem jönnének! Vagy legalábbis egy közülük.. Talán ha beszélnék Harryvel megjavítaná a dolgokat.. Minden nyugodtabb lenne.. Az utolsó alkalom, hogy láttam őt.. Nos... Homályos volt minden, hisz csak arra koncentráltam, hogy majdnem megölte Zaynt, de az arca döbbent volt, és nem vérszomjas..

Mi van ha valami hülyeségre készül és megöli magát, ahogyan én ráförmedtem, hogy megölöm? Mi van, ha megteszi, mondván megmenti magától a világot? Nem teheti meg!

Úgy döntöttem aludni fogok, majd elmegyek megkeresni Harryt... Egy dologgal nem számoltam abban a pillanatban. Zayn. Nem akarom őt itt hagyni! Tudni akarom, hogy mi van vele, ott akarok lenni, amikor felébred! Nem tehetem ezt vele, nem épp most! 

Istenem, miért nem lehetek egyszerre 2 helyen..?

6. rész - Mit képzel ez?

Sziasztok :) Ahogyan ígértem, még ma hozok egy részt belőle, hiszen nagyon megjött a kedvem ennek az írásához. Jó olvasást kívánok!

Raven Agrippa

Louis szemszöge

Éreztem, hogy annak a bizonyos személynek a teste egyre közelebb húzódik hozzám, ölelése szorosabb lesz, teste meleg volt. Ezek szerint Niallt és Harryt kizárhatom, ugye..?

"Aludj, Louis." Szólt a hang, de továbbra sem ismertem fel a suttogásból, hogy mégis kihez tartozhat.

Meg akartam fordulni, hogy lássam ki az, látni akartam, de féltem. Mi van, ha valaki olyan, akit még nem is ismerek? Akit még nem is láttam? Egy nagyot nyeltem, majd újra lehunytam a szemeimet, s próbáltam álomba merülni. Úgy tűnt, hogy már órák óta fent vagyok, de az éjszaka előbb-utóbb mégis rám terítette sötét leplét, újra elaludtam, reggel viszont erős kiabálásra ébredtem fel.

"AZ ÁGYÁBAN VOLTÁL!"

"Na és? Nem tartozik hozzád, és nem rugdosott ki az ágyából, vagy igen?"

Egy ideig még az ágyban fetrengtem, próbáltam hallgatózni, majd szinte kitéptem az ajtót a keretből. Akkor pillantottam meg Harryt és Zaynt.

"Louis!" Fordult felém Zayn megilletődött arckifejezéssel.

"Maradj ott, bazdmeg!" Rivallt rá Harry, én pedig csak álltam ott figyelve, ahogyan Zayn egy lépéssel közelebb lép hozzám.

"Állj le!" Kezdte újra Harry. 

Zayn nem nézett hátra rá, csak egy újabb kis lépést tett felém. A pillanatban, ahogyan újra felém mozdult hirtelen került a földre, Harry pedig felette volt.

"HARRY, ÁLLJ LE!" Ordítottam rá, ahogyan láttam, hogy behúz egyet Zaynnek. Láttam, ahogyan fogait Zayn felkarjába ássa, majd elhúzza a fejét, ezzel nyílt sebet okozva karján.

"Harry, könyörgök, fejezd már be!" Kiáltottam rá újra, de neki eszében sem volt hallgatni rám.

Láttam, hogy Zayn teste változni kezd, de ötletem sem volt, hogy mire készül. A karmai és az izmai nőni kezdtek. A francba! Harc egy vámpír és egy alakváltó közt, aki azzá alakul amivé csak akar? Kíváncsi voltam, hogy végül ki nyerte volna meg, de ezt a luxust nem engedhettem meg magamnak, mindkettejük élete veszélyben forgott. A következő dolog amire felkaptam a fejemet, hogy Harry szinte 'átrepült' a szobán egy asztalnak esve a fal mellett, mi el is tört, majd hihetetlen gyorsasággal került vissza Zayn elé és lökte el őt újra, de ezúttal a falnak, mi be is tört testének hirtelen beledöngölésétől.

"ÁLLJ MÁR LE!" Ordítottam újra, majd körbenéztem a szobában, semmi nem volt, amit hozzávághattam volna vagy ilyesmi, de nem is biztos, hogy ki akartam volna próbálni. "LIAM! NIALL!" Kiáltottam a másik kettő nevét, kiknek valahol itt kellene lenniük. Segíteniük kell! Hamarosan meg is láttam őket berohanni az ajtón. Ezek szerint szerencsém van.

"Louis, rendben vagy?" Kérdezte Niall, de tisztes távolságban maradt tekintve, hogy Harry még mindig szinte füstölgött az idegtől.

"Rendben vagyok." Válaszoltam kurtán, hol őt, hol pedig a két összeverekedőt bámultam.

"Remek. Akkor most el tudnád mesélni kérlek Harrynek, hogy mi történt tegnap este?" Tette fel a kérdését, én pedig megilletődve bólintottam.

Harryre néztem, ki a földön ült a falnak támaszkodva, térdeit felhúzta, karjaival átkarolta őket, a földet pásztázta szemeivel. Nagyot nyeltem. "Niall elkísért a szobámba rögtön vacsora után, aztán otthagyott. Átöltöztem és azonnal el is aludtam, de pár óra múlva arra ébredtem, hogy valaki bejön és lefekszik mellém, aztán átölel és elalszik.. És én is elaludtam. Ennyi." Mondtam el mindent amit tudtam a tegnap estéről, ma hajnalról inkább.

Miután elmeséltem mindent Harry felé néztem, ki még mindig a földet bámulta vörös szemeivel, mintha csak annyira érdekes lenne, nehezebben kezdett el lélegezni. Senki nem mondott semmit, mi idegesíteni kezdett. Liam és Niall is csak álltak ott mint a botok, Zayn és Harry pedig úgy tűnt, hogy újra egymásnak fognak rontani, mit meg is tettek.

"Harry, Louis! Elég!" Ordított rájuk Niall, majd szét is szedte őket és a szoba 2 felébe tuszakolták Niallel.

"Mi történt?" Kérdezte már valamivel higgadtabban.

"VELE ALUDT! AZ AZ ISTENVERTE VELE ALUDT!" Ordított Harry Zaynre mutogatva.

"Igen, aludtam. Ami nem azt jelenti, hogy megdugtam, vagy de?!" Válaszolt a másik szintén teli torokból kiabálva. "De úgy gondolom, hogy ha akarnám bármikor meg is tehetném."

"Te kibaszott..." Harry ismét támadni készült, de Liam morogva állította meg ebben.

"Zayn, ne dühítsd fel jobban!" Szólt rá Niall parancsolón, mégis sóhajtva.

"Niall, kérlek vidd innen Zaynt." Mondta Liam, majd Niall bólintva úgy is tett és kivezette Zaynt a helyiségből.

"Menj innen." Hallottam Harry parancsoló hangját, majd oda is kaptam a fejem. "Liam, menj innen." Helyesbítette ki az előző nem túl egyértelmű kérését. Liamre néztem, ki pedig bólintott, majd rám nézett és elhagyta a szobát. Remek, most egyedül maradtam vele..

Harry ismét remek tevékenységét, az ülve való padlóbámulást folytatta, én pedig nagyot nyelve bámultam őt.

"Sajnálom." Fogalmam sem volt, hogy mégis mit tudnék még mondani, nem akartam rontani a helyzetemen.

"Nem a te hibád." Mondta felnézve rám, majd sóhajtott. Gondolom látta, hogy kissé kétségbe vagyok esve. Hogy ne lennék!? Teljesen egyedül vagyok vele! "Gyere ide." Szólalt meg lágy, szelíd hangon, én pedig úgy tettem, ahogyan ő kérte, közelebb mentem hozzá.

"Nem akarlak bántani." Suttogta. "Te más vagy, mint azok az átlagos emberek, akiket....Megöltem.. Téged nem akarlak bántani." Ismételte meg magát, majd fájdalmas tekintettel nézett a szemeimbe. "Tudod, ez nagyon nehéz és sajnálom, de... Próbálkozok... Minden rendben lesz, megígérem. Nem fog bántódásod esni." Döbbenten vizslattam arcát. Miért mondta ezt nekem? Mit akar ez jelenteni? Mindenesetre jól esett, hogy mindezt elmondta, hogy nem akar bántani. De mit akar tőlem..? Alsó ajkamba haraptam, majd megpróbálva legyőzni félelmemet iránta bólintottam. Elvégre éppen most fejtette ki, hogy nem akar bántani.

****************************

Egyedül hagytam Harryt a szobában, csak reméltem, hogy semmi rossz nem fog történni. Visszamentem a saját szobámba, s átöltöztem. Egy sötét farmert vettem elő a szekrényből, s egy inget, mik nagyjából az én méretemnek tűntek, úgy tűnt, mintha Niall ruhái lennének, az ő stílusára hajaztak, s vele lehetett nagyjából egy méretünk. Végül úgy döntöttem, hogy újra elhagyom az egyenlőre nem úgy néz ki, hogy biztonságot nyújtó szobámat. Azonnal Liambe ütköztem.

"Hé, Lou. Jól vagy?" Kérdezte mosolyogva, engem pedig szinte kirázott a hideg a becenévtől, de nem bántam.

"Jól, köszönöm." Válaszoltam mosolyt erőltetve magamra. 

"Nézd.. Tudom, hogy Harry milyen, hogy nagyon erőszakos tud lenni, és gondolom ezt már te is észrevetted.." Kezdte, én pedig bólintottam.

"Nos.. Ne aggódj. Tudom, hogy hogy érzel most, Harrynek csak szüksége van egy kis térre, de egyébként rendben van. Ne aggódj miatta." Egy percig csak csendben álltam előtte, mint aki megértette mit mondott, ő pedig újrakezdte.

"Tölts vele egy kis időt, szerintem ez minden, amit ő szeretne, hogy tegyél. Tudod, magányos, de egy idő után hagyd ott, hogy elgondolkozhasson egy keveset azon, amik történtek. Ő ilyen furcsa figura. Biztosan nehéz lehet vámpírnak lenni úgy, hogy nem szabad megharapnod valakit, nem gondolod?" Kérdezte nevetve, hogy ne hallatszódjon olyan hülyén a kérdés, mire csak egy gyenge mosollyal tudtam megajándékozni.

"Ja és... Még valami.. Maradj egy kicsit távol Zayntől is, legalább addig, amíg Harry lenyugszik. Biztonságosabb lesz, mindenki számára." Láttam, ahogyan elmegy, majd egy hatalmasat nyeltem. Megint egyedül maradtam. Végül sóhajtva a nappali felé vettem az irányt.

A fekete kanapéhoz sétáltam, amiben már kétszer is felébredtem mióta itt vagyok. Egyedül voltam, de csak pár másodpercre.

"Szia Lou." Köszönt ő is a becenévvel. Ezek összebeszéltek? A kezében egy nagy tál sütit tartott.

"Hé, Niall." Nyögtem ki ennyit mosolyogva, ő pedig helyet foglalt mellettem.

"Sütit?" Kérdezte felém tartva a tálat. Egy pillanatra hezitáltam.

"Semmi érdekes nincs bennük, ígérem." Tette hozzá, én pedig vettem egyet, majd elsőnek félve haraptam bele. Ennek jó íze van!

"Szóóóval.. Hogy vagy..?" Kérdezte, tisztán hallottam a hangjában, hogy zavarban van.

"Ehm, egészen jól.. És veled mi újság..?" 

"Én?" Kuncogott fel kissé a kérdésemen, én pedig elpirultam. Hogy tudtam ekkora idiótaságot kérdezni? "Hát.. Jól. Tudod, amennyire jól egy szellem tud lenni." Nézett rám biztatóan, hogy nem kérdeztem akkora hülyeséget, de belül persze tudtam, hogy ez márpedig így van.

"Bánnád, ha megkérdezném, hogy... Milyen érzés..?" Kérdeztem. Tudtam, hogy a halálára sem reagált túl rosszul, ráadásul azt mondták, hogy mindig mindenkinek elmondja többször is, de meg akartam kérdezni.

"Hát.. Nem sok érdekes van benne, csak tudod.. Nincs szükségem levegőre, szóval.. Ha ebben a szobában most nem lenne levegő lehet, hogy te megfulladnál, de én vígan itt lennék még.." Kezdte a morbid kis viccével, majd fojtatta. "Ettől eltérve, nekem semmire nincsen szükségem ami neked létszükséglet. Ezen kívül semmi érdekes nincsen benne.. Ha akarom, viszont nem láthatnak. Ezt rendszeresen játszom a családomnál. Mindig meglátogatom őket, de nem szeretném, hogy lássanak engem."

"Megértem." Válaszoltam bólogatva, majd elgondolkoztam. Milyen vicces lehet szellemként élni.. Biztosan jobb, mint így.. Gondolatmenetemet Niall szakította meg, ahogyan letette elém a sütiket és felállt.

"Asszem jobb ha most megyek. Meg kell látogatnom pár embert."

"Pár embert?"

"Igen, tudod.. Barátok, család.." Kezdte, én pedig bólintottam, csendben ültem tovább a kanapén.

"Nem, természetesen nem. Ne hidd el. A szobámba megyek olvasni. Keress meg ha bármi baj van." Mondta mosolyogva, majd rám kacsintott. Bólintottam.

"Jó szórakozást.." Nyögtem ennyit, ő pedig mosolyogva eltűnt az ajtó mögött, de visszanézett.

"Később találkozunk!" Köszönt el, majd elhagyta a szobát.

Oké, most mi a francot csináljak? Unatkozok, teljesen egyedül vagyok az egész házban. Már mindenkivel találkoztam akikkel szabadott találkoznom. Várj, szabadott? Miért is érzem úgy, hogy meg van tiltva, hogy találkozzak bárkivel is? Értem én, hogy az én biztonságom érdekében, de nem tilthatják meg nekem, hogy lássam Zaynt vagy Harryt amikor én akarom.

Rendben akkor... Menjünk felderítő túrára.

Az ajtóhoz sétáltam és kinyitottam, a tárgy pedig ezt hatalmas nyikordulással tette meg. Most minden sokkal sötétebbnek és ijesztőbbnek tűnt.

Kiléptem a szobából a hideg folyosóra. Liam és Niall a szobájukban, a másik kettőről fogalmam sincs, de adjak Harrynek teret, Zaynt kerüljem el.. Ez ijesztő. Elkezdtem egy irányba sétálni, rengeteg ajtóval találkoztam, a fények kezdtek egyre halványodni, minden egyre ijesztőbbé vált, ha egyáltalán ez még lehetséges.

Ahogyan egyre tovább sétáltam tudtam, hogy innen már nincs visszaút. Akkor sem volt, mikor ide kerültem. Egy lépcsővel találtam szembe magam, ami lefelé vezetett. Tudtam, hogy nem lesz jó ötlet, ha felmegyek rajta, de komolyan. Mi rosszabb történhet még? Így is épp eléggé szarban vagyok.

A lábamat az első fokra tettem, valamiért hideg csapta meg a lábamat. Visszaléptem, de a lépcső hatalmasat nyikordult, én pedig megrezzentem. A francba már, itt minden ilyen rohadt hangos?! 

Lejjebb léptem pár fokot, minden komplettül sötétségbe burkolózott körülöttem. Vissza kellene fordulnom. Iiigen, a legjobb lesz, ha most azonnal megfordulok.

"Állj!" Hallottam egy hangot ordítani a sötétből. Ki volt ez? Mi volt ez? Hova jöttem már megint 'időben'? Jó. Most már le kell mennem, hogy megnézzem mi ez vagy ki ez.

"Hello?" Kérdeztem halkan, hogy őszinte legyek rohadtul féltem, majd lesétáltam. Ahogyan végül elértem a legalját rohadt büdös csapta meg az orromat. Köhögni kezdtem, majd az orrom és a szám elé tettem a kezemet.

"Mi folyik itt? Ki van itt?"

Hirtelen valamiben megbotlottam, miközben előrébb sétáltam. Valami merev dologban. Megálltam, próbáltam nem levegőt venni vagy akármi.

"Ki van itt?" Kérdeztem mielőtt újra a szám elé tettem volna a kezemet. Egy nagyon kevés fény jött a sarokból, ami végül is segített abban, hogy valamit láthassak. Azonnal a földre néztem, hogy mégis mi az, amiben sikerült felbuknom.

Nem egy dolog. Több dolog volt a földön. Egy ideig csak bámultam rájuk, mire leesett. Ezek testek. Holttestek.

"Louis." Hallottam egy hirtelen hangot. Azonnal arra kaptam a fejemet. Harry volt. Arcán semmi más nem tükröződött, csak meglepettsége, valamilyen szinten pedig félelme is. Körülnéztem a szobában, hiába volt sötét és alig láttam, egy valami még mindig kiszúrta a szememet. Harry mellett feküdt még egy test. Ledöbbentem, nyikkanni sem tudtam attól, amiket ott láttam. Zayn feküdt mellette, mellkasa felszakítva. Vérzett. MÉGIS MI A FRANCOT MŰVELT?!

Oneshot - Pregnancy

Sziasztok! :) Nos ezúttal nem új résszel jöttem, hanem egy OneShottal. de talán ma még résszel is meg foglak ajándékozni titeket itt, vagy a My Saving Grace-n :)

Ide töltöttem fel, hiszen nincs saját OneShot oldalam, viszont Zaynel és Louisval kapcsolatos, valamint a természetfelettihez is van annyi köze, hogy az OneShot-ban Louisnak és Zaynnek babája születik C": Hát, annak aki vállalkozik rá jó olvasást kívánok!

Raven Agrippa

Louis szemszöge

Mára már másfél éve lehet, hogy együtt vagyok Zaynel. Ritkán veszekedtünk, azok sem voltak túl igaziak, idióta dolgokon kaptunk össze, mely problémáinkat maximum 3 órán belül megoldottunk, néha a fiúk rásegítésével. Ettől függetlenül rosszat nem tudnék mondani a kapcsolatunkra, szerencsére mindig is remek volt, bár néha furcsának találtam, hogy Zayn szinte a széltől is próbált óvni. Ennyire talán nem lennék béna!

Ezen a napon is éppen összevesztünk, de most otthon, szóval a srácok nem voltak ott békíteni. Nem túl nagy dolgon veszekedtünk, mint soha. Ő ismét felhozta, hogy őt idegesíti a bandában betöltött helyzetem, én pedig csak a vállamat vonogatva reagáltam rá, mint általában és a laptopom képernyőjét bámultam. Nem akartam törődni ezzel a problémával, majdcsak megoldódik egyszer, ha meg nem akkor maximum nem éneklek olyan sokat a bandában… Végül is, nem én tudom magamról, hogy mennyire szörnyű a hangom, hanem azok, akik kiosztják a szövegem és ezt neki is meg kellene végre érteni.

***************************************

Külön-külön tusoltunk le ezúttal, nem együtt, vagy fürödtünk a kádban, de már nem veszekedtünk. Már az ágyban feküdtem egy boxerben és pólóban mikor Zayn belépett a hálóba, én pedig a könyvemről néztem fel rá egy pillanatra. Tökéletes felsőtestét semmi sem takarta, alsó felét egy szürke melegítőnadrág. Nagyot nyeltem, nem terveztem egyből a nyakába ugrani a veszekedésük után és ajkaira tapadni, ki tudja mit gondolt most magában. Lassan az ágyhoz sétált, felhúzta mellettem a takarót és bebújt alá, majd arcomhoz nyúlt, levette rólam a szemüvegem, az éjjeli szekrényre tette a könyvemmel együtt, mit idő közben becsukott.

„Remélem, hogy megjegyezted hol jártál, Boobear.” Mondta édeskés hangján, majd közel hajolva egy puszit nyomott szám sarkába, de nem többet.

„Szerencséd van, különben most kapnál miatta.” Fordítottam felé a fejemet egy biztató mosolyt felé küldve, mire kezét arcomra simította és megcsókolt.

„Sajnálom, nem akartam veszekedni, de tudod jól, hogy idegesít.” Ejtette szavait gyengéden miután távolabb hajolt arcomtól, én pedig sóhajtottam.

„Tudom Zaynie, de ne erősködj rajta ennyire. Majd meg fog változni, ha meg nem, akkor engem nem túlzottan idegesít.” Nyomtam egy puszit mondandóm befejeztével szájára, majd ficeregve az ágyban feküdtem le elsőnek a hátamra, hogy lecsukjam az éjjeli szekrényen helyet foglaló lámpát, majd felé fordultam és átkaroltam, ő is szorosan magához ölelt. „Álmos vagyok.” Morogtam a mellkasába bújva, mellkasa mozgásából éreztem, hogy kuncog, majd egy puszit hintett fejem búbjára, simogatni kezdte a hátam.

„Akkor aludj, jó éjszakát Boobear.”

„Jóéjt Zaynie.” Köszöntünk el egymástól röviden, majd hamar el is aludtunk. Legalábbis én. A hajnal kellős közepén ébredtem arra, hogy a hasam nagyon morgolódik, a torkomban szinte már éreztem, hogy a tegnap esti vacsora nem fog sokáig bennem maradni. Egy ideig még próbáltam leküzdeni az érzést, mint eddig folyamatosan minden nap. Ez már a negyedik nap volt. A szám elé kaptam a kezem, próbáltam óvatosan kikászálódni Zayn karjai közül, de ebből egyre inkább siettetett kimászás lett, hallottam, hogy morog és mozgolódik, de gondoltam, hogy van olyan jó alvókája, hogy azonnal vissza is nyomja az álom. Kiugrottam mellőle a puha ágyból hangosan a földre érkezve, hisz szinte elestem sietségemben. A fürdőszoba felé kezdtem el kétségbeesetten rohanni, s abban a pillanatban, ahogyan beestem a wc kagyló elé máris kitört belőlem minden. Próbáltam minél halkabb lenni, hogy ne keltsem fel Zayn érdeklődését, ha esetleg még ébren lenne, de nem hiszem, hogy ebben a helyzetben akárki is csak azzal törődne, hogy halkan adja ki magából gyomra tartalmát. Hamarosan igazam is lett. Zayn csapta ki a fürdőszoba ajtaját, s remegő testemre simította a kezét, a hátamat kezdte el simogatni, ahogyan én még mindig a wc felett térdeltem, várva az újabb csapásra, mi fel fog törni belőlem. Lihegtem, remégesemnek nem tudtam megálljt parancsolni, a könnyeimmel küszködtem, hogy ne törjék meg utat szemeimből kifelé. Párom ijedt, aggódó hangját hallgattam, próbálta kiszedni belőlem, hogy mi történt, hogy jól vagyok-e. Tisztán hallottam a hangján, hogy pánikba esett, de én sem voltam jobb. Miután biztos vagyok benne, hogy gyomrom tartalmának legutolsó kis darabja is kikerült belőlem pont ott, ahol le is nyeltem kezemmel próbáltam megtörölni a számat, de a helyzet ettől amúgy sem lett volna jobb.

„Ennyi volt..?” Kérdezte végül még mindig remegő hanggal, én pedig óvatosan bólogatni kezdtem. „Gyere, segítek.” Fogta meg egyik kezével a felkaromat óvatosan, másikkal még mindig a hátamat tartotta, így segítve fel a földről, a mosdóhoz támogatott és segített megmosni az arcom, a kezeimet, majd a fogamat is, miközben tartott, de simogatni is volt mellette ideje. Kezdtem úgy érezni, hogy lassan visszatér belém az erőm, de Zayn erősködött, hogy segíteni akar, mibe bele is egyeztem. Rendben, mégis csak jobb lesz, ha velem marad. Visszakísért és az ágyra fektetett, majd betakart, én pedig csak nagy szemekkel bámultam fel rá, mikor kifelé akart indulni. Hirtelen kaptam el a csuklóját és szólaltam meg rekedt hangon, toromat köszörültem.

„Za—Zayn, maradj itt. Ne menj ki.” Ő egy percig csak állt ott, mint akit odaállítottak, majd bólintott, én pedig kezét elengedve hagytam, hogy lassan vissza sétáljon az ágy mell és lefeküdjön mellém, de nem húzta fel magára a takarót, gyengéd puszit hintett ajkaimra.

„Mi történt, Lou..?” Kérdezte aggódva ugyanazt a mondatot, mit a fürdőben többször is megtett, de hangja nyugodtabbá vált, ahogyan én is kezdtem visszanyerni bőröm színét és már nem remegtem.

„Fogalmam sincs.” Vallottam be őszintén röviden és tömören, majd miután semmit nem mondott folytattam. „Igazság szerint négy napja kezdődött már, de.. Akkor nem vettem tudomást róla, mert mindig vissza tudtam fojtani, de ma valahogy ma nem sikerült..” Nyeltem egy nagyot, ahogyan az óra felé néztem. Hajnali fél 5.. Zayn még délben sem szeret felébredni, erre én négy óra tájékán felvertem. Remek Louis, hihetetlen ügyes vagy, most biztosan fáradt.

„Reggel orvoshoz viszlek. Vagy.. Inkább most?” Pillantott ő is az órára, nem igazán láttam rajta lefagyás jelét, hogy ő ilyenkor ébren van. Ahogyan egymás felé fordultunk az oldalunkra ő lágyan simogatta a hátamat, én pedig újra mellkasába nyomtam a fejemet, bőrén csodálatos tusfürdője illatát szaglásztam.

„Nem, semmi szükség rá, különben is, holnap elég sok dolgunk lesz.. Vagyis.. Ma.” Tettem hozzá sóhajtva az utóbbi két szót, ő pedig lágy csókot hintett tincseim közé.

„De igen, szükség van rá. Louis, így nem engedem, hogy dolgozz. És én sem fogok bemenni holnap, veled fogok maradni, amíg nem jössz rendbe. Nem hagyhatlak itthon egyedül és erről nem szeretnék vitát nyitni veled.” Mondta miközben a tincseimmel kezdett el játszani, én pedig elsőnek mellkasába morogtam, megcsíptem bőrét, mitől felsikoltott kissé, de nevetve adott egy utolsó puszit. „Próbálj meg visszaaludni, szükséged van rá.” Hunyta le a szemeit, én pedig bólogattam pontosan úgy, ahogy Zayn tette. Nem hiszem, hogy olyan sok maradt volna bennem, hogy még egyszer ki kelljen szöknöm egy ilyenre a karjai közül.

Reggel Zayn mozgolódására lettem figyelmes, lassan nyitottam ki a szemeimet, de valami nagyon szúrta, ő is hunyorgott. Hát persze, a napfény. Erőtlenül, rekedten kuncogtam mellkasába, ahogyan láttam szenvedő arckifejezését és mitől? Egy kevés napfénytől, ő pedig morogni kezdett, de tudtam, hogy közben mosolyog. „Nevess csak Louis, megbánod te még ezt.” Kezdte el a csipkelődését azonnal. „Ha nem lennél beteg már rég nem itt tartanál.”

„Nem tudom, hogy tudsz ennyire szenvedni egy kis napfé..” Kezdtem a mondatot, de befejezni már nem tudtam, mert csak azt éreztem, hogy megfordít, hogy én legyek szembe az ablakkal, én pedig nyöszörögve kaptam egyből a kezeimet arcom elé a hirtelen fénytől eltorzult arckifejezéssel, ő pedig visszahúzott és újra magához ölelt kuncogva.

„Egyébként jobban vagy?” Kérdezte megcirógatva az arcomat.

„Még egy kicsit émelygek, de sokkal jobban. Zayn, én nem akarok orvoshoz menni.” Kezdtem el hisztériázni azonnal, ahogy észbe kaptam így, ébredés után.

„Márpedig menni fogsz. Vagyis jönni, velem.” Helyesbített a mondatán, én pedig nyögve nyugtáztam magamban, hogy ebből már úgysem szabadulok. A fekete hajú herceg végre megadta a reggeli csókomat, majd felkászálódott az ágyból, mire én is felkönyököltem és a szemeimet kezdtem el dörzsölgetni.

************************************

Miután mindketten felöltöztünk és egy kevés reggelit magunkba pakoltunk, -én kifejezett óvatossággal- indultunk el a kórház felé. Egész útón az ujjaimat tördeltem és idegesen bámultam ki a szélvédőn. Nem akartam jönni, de mégis, most, hogy elindultunk rettegni kezdtem. Mi lehet a bajom? Mi van, ha valami komoly? A nyakamat teszem rá, hogy ez nem egy megfázás!

Mikor a kocsi megállt az épület parkolójában hatalmasat nyeltem. Hát itt vagyunk. Remegő kézzel nyúltam a kilincs felé, de Zayn hirtelen megfogta a másikat, mire összerezzentem és felé kaptam a fejemet.

„Ne aggódj Boobear, semmi baj nem lesz.” Nyomott egy utolsó puszit ajkaimra, majd kiszállt, utána pedig én is, majd együtt indultunk be. Amint kinyitottuk az ajtót azonnal megcsapott az a jellegzetes kórházszag. Mindkettőnk arca eltorzult a hirtelen jött érzéstől, de lassan besétáltunk és egy számunkra alkalmas orvost kerestünk, aki egészen gyorsan, sok mindent megvizsgált rajtam, de semmit sem talált. Végigkérdezett, hogy mit éreztem az utóbbi napokban, én pedig egyre feszültebben válaszolgattam kérdéseire, egyetlen támaszom a mögöttem álló, folyamatosan nyugtatni próbáló Zayn volt. A doktor válaszaimra elhúzta a száját, majd annyit préselt ki köztük, hogy még van egyetlen vizsgálat, amiben reménykedik, hogy meghozza az eredményét, de ha nem, akkor fogalma sincs mi a bajom. A 3. emelet 15-ös szobájába küldött minket, mi pedig bólogatva indultunk el arra, míg az orvos feltelefonált, hogy fogadjanak. Mikor az emeletre értünk a szobát kezdtük el keresgélni, majd a legnagyobb meglepettségünkre a ’nőgyógyászat’ feliratot találtuk rajta kiírva.

„Mi a fenét keresünk mi itt?” Kérdezte a fülembe súgva Zayn, én pedig vállat vonva néztem rá.

„Biztos vagy benne, hogy jól jegyezted meg az ajtó számát?” Súgtam vissza neki, majd hirtelen nyeltem egy nagyot, ahogyan az ajtó nyitódott előttünk.

„Louis Tomlisnon?” Kérdezte egy vékony, női hang, én pedig bólintva nyeltem egy hatalmasat, majd ő betessékelt az ajtón. Még mindig nem értettem, hogy mi a fészkes fenét keresek egy olyan helyen, mint a nőgyógyászat. Ennyire nőneműnek nézek ki? A nő azt kérte, hogy feküdjek le arra az asztalnak tűnő ágy izére, ami valljuk be, hogy sok jót nem jelentett nekem, főleg az után, hogy valami síkosítónak tűnő akármit, meg műszert vett elő és kiment mondván, hogy a doktor ÚR mindjárt itt lesz. És mit is keres a nőgyógyászaton doktor ÚR? Ennyire perverz emberek hogyan élnek a földön? Gondolkozni kezdtem, hogy na vajon hány nőt láthat egy ilyen ember nap, mint nap, de csak a számat húztam a gondolatra. Az úgy rendben van, hogy én nem vagyok hetero, de akkor sem lenne ilyen munkám, ha netán mégis így lenne. Gondolatmenetemet egy alacsony, szakállás, már őszülő férfi zavarta meg. Még jobb! Nem is fiatal nőgyógyászok, hanem ilyen vén pedomacinak tűnő akármik. Ismétlem a kérdésemet: Mit keresek a nőgyógyászaton? Zayn mellettem szintén még mindig értetlenkedve figyelte az eseményeket, köszönt az orvosnak, meg ilyesmi. Persze, hisz mi illedelmes felnőtt emberek vagyunk. Az orvosok előtt.

Mikor azt a furcsa zselés akármit vette a kezébe, amitől a Zaynnel együtt töltött éjszakáim jutottak eszembe megkért, hogy vegyem le a pólómat. Hát ez kész! Itt lesz végem, ez a pasim előtt erőszakol meg! ..Mindenesetre illedelmes voltam és megtettem, ő pedig figyelmeztetett, hogy ne ijedjek meg, de hideg. Bólogatni kezdtem, mire ő a hasamra nyomott abból az idétlen cuccból. Ez hideg! ….Ja, nem mintha nem szólt volna miatta. Lényegtelen. Egy műszert vett elő, amit hozzá érintett a bekent területhez, majd mozgatni kezdte rajta. Ez most mit is csinál pontosan..? Folyamatosan ilyen dolgok jutottak eszembe, mígnem az orvos egy meglepett „Oh” hangot nem adott ki magából. Kérdő pillantást vontam felé, egy perc gondolkodási idő után pedig felém fordította a monitort és egy kisebb-nagyobb foltra bökött rajta.

„Gratulálok uraim, az ott a magzat. Önöknek hamarosan gyermekük születik.” Na itt esett le az állam a földig és kezdtem el idiótán bámulni. Micsoda? Én meg a terhesség?! Ha-ha, nagyon jó vicc, terhesek csak a nők szoktak lenni! Zayn felé néztem, arcán az értetlenség jelent meg, de talán egy kevés csillogást is láttam szemeiben. Talán örülne neki? Zayn ezt elhiszi?

„Biztos benne, hogy az nem a reggelim egy nagy… maradékja? Vagy egy.. rágó?” Kérdeztem mindenfélét kitalálva, mire az orvos szinte nevetni kezdett.

„Mr. Tomlinson, ezt a műszert erre találták ki, nem mutat meg.. Rágót meg ételmaradékokat. Magam sem értem, hogy hogyan történt, de ön gyermeket vár.”

Az életem eseményei szinte mind egy szálig leperegtek előttem az utolsó pár szeretkezésünket is beleértve. A francba! Csak egyszer nem volt otthon óvszer, de gondoltuk baj úgysem lehet belőle! Nem, igaz?! Még mindig furcsállottam, szinte reménykedtem, hogy ez egy álom. Az orvos lassan letörölte a hasamról a krémet, majd a kezembe adta azzal, hogy töröljem le, ahol én érzem, hogy még rajtam maradt, majd megköszöntük és Zaynel együtt hagytuk el az épületet, csak a kocsinál szólaltunk meg. Még mindig döbbent voltam, de fogadni mernék, hogy ő is.

„Lou, most.. Komolyan születni fog egy..?” Kezdte mondatát, de már be sem tudta fejezni. Én egy percre gondolkoztam el, majd bólintottam.

„Úgy tűnik..” Motyogtam halkan, majd a földre néztem, de hirtelen azt vettem észre, hogy a lábam nem éri a földet és valaki nagyon szorít. Természetesen Zayn kapott mosolyogva karjaiba, szinte kicsattant az örömtől.

„Istenem, Lou! Mindig is akartam egy kisfiút! Vagy egy kislányt!  Egy kisfiút! Csodálatos, hihetetlen, hogy ez pont neked sikerült!” Kiabált szinte örömében, majd megcsókolt, s végül letéve a telefonja után kezdett el kutatni. „Fel kell hívnom a srácokat, ez hihetetlen!”

„Várj már, Zayn!” Kuncogtam fel kivéve a kezéből a telefonját és a kocsi kilincséhez nyúltam. „Elsőnek érjünk haza.. Gondolom nincs még olyan késő, átöltözünk és bemegyünk a stúdióba. Teljesen ráérsz közölni a srácokkal, vagy tévednék?” Kérdeztem kuncogva, ő pedig elmosolyodva nyitotta ki a kocsi zárát, én pedig az ajtót kinyitva szálltam be az ülésre, mikor pedig ő is visszaadtam a telefonját és az egyik kezemet a lapos hasamra tettem.

„De hé.. A nőknek nagy hasa szokott lenni.. Nekem meg itt semmi nincs..” Húztam fel a pólómat, hogy megnézzem és megnyomkodjam ujjaimmal a hasfalamat, mire Zayn óvatosan a kezemre csapott.

„Na, ne nyomkodd Boobear!” Nevetett fel és húzta le a felsőmet. „Tudod édes, a nőknek sem van azonnal akkora hasa. Kilenc hónap telik el, mire abból a jól ismert fehér folyadékból akkora hasad lesz és egy gyerek a hasadban!” Kuncogott miközben a kulcsot a gyújtásba helyezte, majd beindította a motort. Igaza van. A francba, túlságosan is ideges vagyok!

Mielőtt hazamentünk volna a boltba mentünk bevásárolni, majd mikor otthon lepakoltuk a szatyrokat, mikben csak élelmiszerek voltak –és a további biztonság kedvéért óvszer, bár fogalmam sem volt, hogy minek, hiszen ha jól vettem le, akkor most 9 hónapig semmi sem lesz-. Ez után indultunk el a stúdióba, ahol a többiek elénk rohanva fogdosták meg a kezemet és rohamozták le Zaynt. Mindössze annyit mondtunk nekik, hogy a kórházba megyünk, mivel rosszul lettem, de másról még nem tudtak. Kérdésekkel rohamoztak meg, hogy mi a bajom, s nagyon súlyos-e, mire mindketten felnevettünk, végül felvilágosítottuk őket. A döbbenet természetesen hatalmas volt, el sem akarták hinni, ez után még több kérdéssel halmoztak el, amikről még azt sem tudtam, hogyan kellene őket megválaszolni…

Onnantól kezdve a témáink nagy része a hasam körül forgott..

*****************************

3 hónappal később

Zayn szemszöge

Lassan teltek a hetek és a hónapok, de tisztán észrevehető volt, hogy azóta a csodálatos nap óta, mióta megtudtuk, hogy lesz egy gyerekünk Lou hasa egyre csak gömbölyödött. Gyakran jártunk vizsgálatokra, gyakrabban talán, mint kellett volna, hiszen meg akartunk győződni benne, hogy egészséges, s az is marad. Louis hányingere pár alkalom után már az első hónapban el is múlt, ám attól kezdve az étvágya nőtt rohamosan, mi tulajdonképpen érthető volt, s sokkal jobb, mintha még mindig a fürdőszobában görnyedne reggelente.

Ma szabadnapunk volt, teljesen ráértünk. Egy doboz pizzával ültünk a kanapén kettesben, szorosan egymás mellett, kezemet Lou hasán pihentettem, miközben ő mosolyogva nézte a tv-t.

„Hé, Boobear.” Szólítottam meg halkan, mire elsőnek egy halk hümmögés hagyta el a száját, ez után rám is tekintett, én pedig a szabad kezemmel megsimogattam arcát. „Lou, gondolkoztál már rajta, hogyan fogjuk elnevezni?” A kérdésemre halkan felnevetett.

„Zayn, erre még 6 hónapunk van, nem annyira sokat agyaltam az ötleten, de.. Ha kisfiú lesz Tommy-nak szeretném elnevezni!” Mondta hatalmas mosollyal arcán, én pedig felkuncogtam.

„Nem is hangzik olyan rosszul.. De ha véletlenül lányunk lenne? Mit szólnál ha.. Marie lenne?”

„Marie Malik? Egész jó..” Gondolkozott el Lou egy percre, majd gondolkozóra vette a figurát. „Tommy Malik.. Marie Malik.. Tetszenek ezek a nevek..” Fordult felém ez után, s egy lágy csókot nyomott ajkaimra, mit viszonoztam is magamhoz ölelve a leendő ’anyucit’.

„Egész gyorsan ötleteltünk, nem gondolod?” Kérdeztem miután eltávolodtunk egymástól, ő pedig mosolyogva bólintott.

*******************************

4 hónappal később

Louis szemszöge

Ma van az a nap, mikor a doktor azt mondta, hogy megtudhatjuk a hasamban növő cseppség nemét, ha szeretnénk. Zayn és én megbeszéltük, hogy mindenképpen tudni szeretnénk, de ezen a napon pont egy fontos koncertet kellett volna lebonyolítanunk. Megpróbáltuk átíratni az időpontot az orvossal, ám az nem ért rá, szóval most Zayn helyett –kit nem engedtek el a munkából- anyának kellett elkísérnie a kórházba.

A gerincem és a bordáim rengeteget fájtak, többet, mint amennyi az elég, a szerveim is sokszor rakoncátlankodtak, de az orvos szerint ez teljesen normális lehet, tekintve, hogy nem vagyok nő. Az én testemet nem erre teremtette az a valaki, aki létrehozta az embert rengeteg évvel ezelőtt. Úgy döntöttem, hogy megkérem az orvost, hogy készítsen pár képet a magzatról, s elviszem őket Zaynnek. Talán így kevésbé fogja magát rosszul érezni azért, mert most, ebben a pillanatban nem lehet itt velem.

Az ajtó kinyílt, s egy kedves, mosolygós nővérke lépett ki rajta, ki a legelső alkalommal is fogadott minket, majd a nevemet szólította. Anya megfogta a kezemet, majd velem együtt felállva a székről sétáltunk be a szobába. Be kell vallanom, hihetetlenül izgultam. Végre meg fogom tudni, hogy egy kicsi Tommy-t vagy Marie-t fogunk felnevelni. Szinte már tudtam a járást a rendelőben, hiszen rendszeresen jártunk ide Zaynel. Szokásosan, mint ahogy mindig, az ágyra ültem, majd hátradőltem és vártam a csodát. Az orvos belépett, köszönt, majd az állapotomról kezdett faggatni, miről készségesen ki is tálaltam neki, míg előkészítette a vizsgálathoz szükséges feltételeket.

„Szeretné tudni a nemét?” Tette fel utolsó kérdését, én pedig bólintottam. Az orvos a képernyőt kezdte el kémlelni, egy ideig nézte, mire megszólaltam.

„Megtenné kérem, hogy készít róla egy pár felvételt..? Szeretnék vinni belőle a páromnak.” Nyeltem egy nagyot, az orvos egy másodpercre rám pillantott, bólintott, majd a képernyőre mutatott.

„Gratulálok uram, ön egy gyönyörű kisfiút vár. Ez esetben maradjon még, készítek egy pár felvételt róla az apukának.” Mondta mosolyogva, ám ez ragadós volt. Hihetetlenül boldog voltam, hiszen tudhattam, hogy a kicsivel semmi probléma nincsen, úgy néz ki, hogy egy egészséges kisfiunk lesz. Mikor az orvos végzett, s a képeket a kezembe adta kisétáltunk, én pedig azonnal magamhoz öleltem anyát, s nem tudtam nemet mondani potyogó könnyeimnek. Ő szorosan ölelt magához, a hátamat kezdte el simogatni, de hallottam, hogy kissé ő is szipog. Miután kisírtam magamat indultunk el a stúdió felé, vagyis.. Vitt el anya a stúdióba, ahol gondolom a srácok még mindig dolgoztak, majd ott hagyott.

A tőlem telhető leggyorsabb tempóban siettem be a terembe, ahol ők voltak. Zayn azonnal kiszúrt, én pedig hozzá rohantam minden tényezőt elfelejtve akkor, legyenek azok az idióta fájdalmak, vagy az, hogy koncentrálniuk kellett volna arra, amit éppen mondtak nekik. A kisebb jelenetet meglátva Paul is abbahagyta a monológját, s leült. Mindenki szinte tűkön ülve várta, hogy megszólaljak végre, ez látszott is az arcukon, de én csak álltam ott, mint egy fadarab és szorosan öleltem magamhoz a hollófekete hajú páromat.

„Lou, mit mondott az orvos? Valami baj van?” Kérdezte egy idő után, mikor még mindig nem tudtam magamból egy szót sem kierőszakolni. Csak a fejemet ráztam és a kezébe nyomtam az addig ott szorongatott fotókat.

„Zayn! Zayn kisfiú!” Szólaltam meg végre hangosan, a többiek pedig vele együtt fellélegezve kezdtek el örömködni, jött is oda mindenki egyenként megölelni és gratulálni, esetleg foglalkozni is az akkorra már nagy hasammal, míg én csak Zayn arcát tudtam figyelni, ki újra, s újra lapozgatta át a képeket, szemeibe könnyek gyűltek, melyek örömteli mosolyának megkoronázói voltak…

*************************

Louis szemszöge

Egyre csak teltek a hónapok, minden napról napra lett sokkal nehezebb. Fájt mozogni, rengeteget szédültem, s éreztem magamat betegnek, de nem akartam állandóan Zaynre támaszkodni. Nem akartam, de mégis áldom a makacsságát, hogy akkor is otthon maradt velem, mikor én nem akartam engedni neki. Ki tudja mi lett volna, ha a már lassan folyamatosan bekövetkező ájulásaimnál elesek?! A kicsinek lett volna baja, s mindezt az anyja felelőtlensége miatt, azt pedig nem bírtam volna ki. Az orvos azt mondta, hogy nemsokára eljön az időpont, amikor is világra kell hozni a kisfiunkat.

Szerinte már mindene kifejlődött annyira ezekre az időkre, hogy beszélhessünk hozzá, sőt! Tegyük is meg, általában a gyerekek szeretik hallani az anyjuk és az apjuk hangját még mielőtt megszületnének, s mi ezt még el is hittük. A mai délután sem telt másképpen. Az igazat megvallva egészen meleg telet írtunk idén, ettől függetlenül mindketten a takaró alatt gubbasztottunk az ágyban, Zayn a hasamat simogatta, néha fejét is ráhelyezte, beszélt hozzá én pedig csak mosolyogva néztem őt. Hihetetlenül aranyos volt, de hamarosan már nem tudtam ezzel foglalkozni. Egyre többet fészkelődtem, valahogy sehogy nem tudtam megmaradni a helyemen, nem kaptam normálisan levegőt. Azt hittem csak a testpozíció miatt lehet, lefeküdtem, felültem, felálltam, de semmi nem segített, csak megszédülve estem vissza az ágyra, lassan már lihegni kezdtem, az arcom előtt legyeztem kezemmel. Fél perc sem telt el, máris Zayn aggódó pillantásával találtam szembe magamat, kezeit a combomon támasztotta miközben előttem guggolt a földön, arcomat nézte. Egyik kezemet a tüdőmhöz tettem, próbálkoztam minél több levegőt magamba préselni, de ez nem akart sikerülni. Egy idő után már Zayn aggódó hangja és kérdései is kezdtek elhalkulni a fejemben, émelyegve láttam a világot.

„Zayn.. Nem kapok..” Kezdtem el rekedten suttogni, de őszintén szólva azon is csodálkozok, ha ebből bármit meg is értett, de azonnal vette a lapot. A fejét ide-oda kapkodta a szobában, hogy most mit tehetne, majd végül remegve, idegesen állt fel és vett a karjaiba, rohant ki a szobából, majd a házból is, ültetett be a kocsiba. Addigra már valóban nem sok mindent érzékeltem abból, ami körülöttem történik, a szemeimet lehunytam, kezemet a hasamon, a tüdőmön tartottam és összesen két féle hangot tudtam kipréselni magamból, az pedig a nyüszítés vagy a morgás volt. Zayn végig ideges volt, ez pedig a vezetési stílusán is meglátszódott. Sosem láttam még így vezetni, de ebben a pillanatban nem is akartam rászólni miatta.

Mikor a kocsi végre a kórház parkolójában állt meg újra a karjaiba emelt. Attól féltem, hogy túl nehéz vagyok neki, szólni akartam, hogy tegyen le, de erőm sem lett volna, ráadásul nem is érdekelte volna a kérlelésem. Az épületbe érve amint meglátta a recepciós kisasszonyt pánikában szinte azonnal, kiabálva kérlelte, hogy azonnal küldjön egy orvost, mi úgy gondolom egész hamar meg is történt még úgy is, hogy nekem éveknek tűnt minden másodperce.

Mindenféle gyógyszereket kaptam, majd egy szobában már maszkot is, ami a légzést segítette. A nővérek hangját hallottam, ahogyan vitáztak Zaynel, hogy csak akkor jöhet be, ha felveszi azokat a kórházi göncöket, amik persze a leendő apukának nem nagyon voltak ínyére, de megtette, hiszen fontosabb dolog is volt most annál, hogy hogyan néz ki.

Hamarosan már mellettem állt, a jobb kezemet szorongatta, én pedig erőtlenül nyöszögtem neki mindenféle marhaságokat, többnyire olyanokat, hogy nem akarok meghalni, ő pedig feszülten válaszolgatott minden egyes hülyeségemre.

Több órányi szenvedésnek tűnt, amit akkor átéltem, minden értelemben. Levegőt venni könnyebb volt, de éreztem, hogy a homlokomat folyamatosan borogatják, mindig el akartam alélni, míg az orvos folyamatosan csak kiabált hozzám, hogy csináljam azt, amit ő mond. Előre figyelmeztettek, hogy a szülés nem gyerekjáték, s nem hihetetlenül jó érzés ezt végigcsinálni, bevallom, teljesen igazuk volt.

Ki tudja mennyi idő után vékony, síró hangot hallottunk. Zayn is és én is azonnal az orvosra kaptuk a fejünket, ki egy apró kisembert tartott a karjai közt, majd felkiáltott.

„Kisfiú!” Mosolygott ránk az orvos, nem mintha eddig nem tudtuk volna a nevét, mégis könnyeim kezdtek végigfolyni arcomon. Végre vége van és ő az. A mi egészséges és apró kisfiunk. Zayn egyre erősebben és erősebben szorongatta a kezemet, de akkor nem bántam. Tudtam, hogy ő is csak hihetetlenül boldog.

„Tommy Daniel Malik, 2014. január 6.-án született, Doncasterben, 3350 gramm, 54 centiméter. Teljesen egészséges, semmi problémát nem találtunk.” Diktálta az orvos egy nővérnek, aki a kicsi anyakönyvét írta, én pedig el sem tudtam hinni, hogy végre ez a nap is eljött, főleg így. Minden probléma nélkül.

Mikor végre a fájdalmak is csendesültek, s teljesen egyedül tudtam levegőt venni kaptam a kezembe Tommyt. Könnyeim szinte patakokban kezdtek el hullani, ahogyan apró arcát simogattam, dundi kis kezecskéit és lábait figyeltem. Lassan nyitotta ki szemeit, melyek gyönyörű kékek voltak, apró buksiján sötétbarna tincsek kezdtek el megjelenni.

„Gyönyörűek a szemei, akárcsak a tieid Boobear.” Hallottam Zayn vékony hangját. Vékonyabb volt, mint általában szokott lenni. Felé néztem, szemeit könnyek lepték el, én pedig még erőtlenül nyújtottam felé a cseppséget.

„Megfogod?” Kérdeztem, ő pedig egy pillanatra rám nézett, majd újra rá, kinyújtotta a kezeit, s elvette tőlem, gyengéden magához ölelve kisfiunkat.

Akkor úgy éreztem, hogy ennél boldogabb nem is lehetnék soha. Hamarosan a többiek is megérkeztek. A szüleim, Zayn szülei, s a banda. Mindannyian egytől egyig megismerkedtek az új jövevénnyel, jövőbeli terveiket kezdték el mesélni az éppen alvó, vagy hatalmas kék szemekkel bámuló apróságnak, míg Zayn és én csak csendben, mosolyogva figyeltük a hirtelen jött embertömeget.