8. rész - Mennem kell

Sziasztok! Nagyon nagyon szépen köszönöm az új olvasóimnak, követőimnek, kommentelőknek, hogy megtisztelnek a figyelmükkel, valamint ennél is jobban szeretném megköszönni azoknak, akik már "veteránok" itt, vagy akár a My Saving Grace-n is. Imádlak mindannyiótokat, nektek köszönhetem, hogy ennyi kedvem támadt az íráshoz! ♥ Köszönöm nektek. Ezért most hoztam is egy új részt (bár nagyon rövid lett, ezt nagyon sajnálom, valamint elnézést azért is, hogy ilyen későn, de ma 2 angol versenyen is átestem) és megpróbálom továbbra is tartani a szintemet a részhozás terén :)

Raven Agrippa

Louis szemszöge

Nem is emlékszem rá, hogy mikor aludtam el este. Az utolsó emlékem az volt, hogy még forgolódtam az ágyamban, de jó sokáig. Kómásan ébredtem fel, még annyi időt sem adva magamnak, hogy megdörzsöljem a szememet vagy megfésülködjek úgy, ahogyan tegnap elaludtam, a gyűrött ruháimba öltözve indultam Zayn szobájába, út közben dörzsöltem a szemem, s tükör nélkül csinosítgattam a tincseimen kezeimmel, de nem hiszem, hogy sokat használt nekik. A szoba ajtaja előtt nagyot nyelve álltam meg. Fogalmam sem volt, hogy hogy van, ébren van-e már vagy akármi, bár, hogy őszinte legyek nem reménykedtem benne. Nagyon súlyos volt as sérülése. Végül a kilincsre simítottam ujjaimat, majd a nyikorgó ajtót éppen csak annyira nyitottam ki, hogy apró testem beférjen rajta. Ilyenkor áldottam egyedül, hogy ilyen kicsi vagyok. Amint beléptem, s láttam, hogy még alszik őt bámulva nyúltam a belső kilincsért, majd hajtottam be az ajtót óvatosan, sétáltam mellé. Még mindig ugyanúgy aludt, mint tegnap, akár egy angyal. Arca, teste kezdte visszanyerni eredeti, gyönyörű színét, lélegzetvételei, mellkasának emelkedése és süllyedése is egyre intenzívebb lett. Jobban van. Halvány mosoly kúszott ajkaimra, ahogyan ezt így elkönyveltem magamnak, majd újra kezére simítottam enyémet.

"Jó reggelt, Zayn." Kezdtem nevetséges beszédemet. Olyan volt, mintha magamnak beszélnék. Ráadásul milyen reggelt? Ő még alszik! Ki tudja meddig.. "Remélem jót alszol.." Kuncogtam fel halkan még az előbbinél is idiótább kijelentésemre. "Látom, jobban vagy.. És ennek nagyon örülök.. Kezded visszanyerni a színed és az életfunkcióid is sokkal jobbak, mint tegnap! Büszke vagyok rád Zayn! Természetesen Niallre is, amiért ezt tette veled, de rád még jobban. Megcsináltad." Suttogtam neki, bár álmomban sem gondoltam volna, hogy egyáltalán hallja, vagy ilyesmi. Egészen sokáig ülhettem már ott, a nap egyre jobban kezdte bevilágítani a szobát. Azt hittem ilyen sötét lesz ma.. Ezek szerint csak túl korán keltem.. Ekkor vettem észre, hogy Zayn szobájában óra is van. Délelőtt fél 10.. Akkor valóban korán kelhettem. Kissé felásítottam, szemeim szinte kezdtek visszacsukódni, ahogyan kezemben tartott végtagján mocorgást éreztem, mintha megrezzent volna. Szemhéjaim abban a másodpercben pattantak fel, ahogyan a hirtelen érzés jött. Zayn?!

Arcára pillantottam, szemöldökét összehúzta, homlokán mély ráncok jelentek meg, alsó ajkát beszívta és harapdálta. Fájdalmai lennének?

"Zayn! Zayn, rendben vagy?" Kérdeztem aggódva felugorva ülőhelyemről, majd az ajtó felé indultam volna, mikor szorítást éreztem a kezemen. Gyenge volt, de szorítás. Visszanéztem rá, gyönyörű barna szemei résnyire voltak csak nyitva.

"Lo.. Louis maradj itt." Nyögte elhaló hangon nevem másodszori nekifutásra, hiszen elsőre nem sikerült végigmondania. Nem kellett kétszer mondania, sarkon fordultam, s lehajolva hozzá tettem másik kezemet is övére, mivel gyengén szorongatta a kezem.

"Zayn, jól vagy? Szükséged van valamire? Mit tegyek neked?" Kérdeztem pánikolva, kezét szorongattam.

"Semmit. Nem kell semmi, csak maradj itt." Mondta már valamivel erősebb hangon, mint amivel kezdte. Nagyot nyeltem, majd az ágyra ültem mellé. Aggódtam miatta. Súlyos volt a seb, tudtam, hogy az, ő még csak most ébredt fel, én meg idióta mód engedelmeskedek neki, s nem Niallnek szólok, hogy nézze meg az állapotát. Gondolataim közül egy hátamra tapadó kéz, majd rántás szakított ki.

Hirtelen szinte Zaynen fekve kötöttem ki, egyik kezével az enyémet fogta, a másikkal a hátamat tartotta. Ő rántott le magához. Nagyokat pislogtam, reflexemnek köszönhetően már a legelején meg tudtam támasztani a kezemet mellette, hogy ne úgy essek rá a mellkasára, ahogyan szerintem ő sem akarhatta.

"Zayn mit.." Kezdtem bele a mondandómba, ő pedig nemes egyszerűséggel csissegett le engem, minek szintén engedelmeskedtem, akár egy aprócska palotapincsi.

Csak egy pár perc telt bele, mire kezdte teljesen összeszedni magát, megpróbálta feltornázni magát az ágyon, én pedig a homlokánál fogva nyomtam le.

"Megőrültél!? Súlyos sebed van, hova akarsz máris.." Kezdtem el a szinte kiabálást, mire számra tapasztotta a kezét, s újra csissegni kezdett.

"Sssh, minden rendben van. Gyorsabban gyógyulok, mint te azt gondolod." Jelentette ki, én pedig a mellkasára néztem. Valóban nem tűnt már olyan rondának, mint tegnap. Sőt! Az én szervezetemnek egy ilyen gyógyulás rengeteg időbe tartott volna! Bezzeg az övé..Újabb tornagyakorlatokba kezdett az ágyon, legalábbis vicces, annak tűntek, ahogyan próbált felülni. Végül úgy döntöttem, hogy ha már ennyire hihetetlenül jól érzi magát őkegyelmessége még segítek is neki. Óvatosan feltápászkodtam róla, majd szerencsétlenkedésén könnyebbítve segítettem neki félig ülésbe nyomni magát.

"Köszönöm." Préselte ki ajkai közt egy nagy mosollyal, majd éreztem, hogy ezúttal mindkét keze körém fonódik, átölel. Köpni-nyelni nem tudtam, azt sem tudtam, hogy most miért ölel meg, de nem bántam. Halovány pír jelent meg az arcomon, majd a szemeimet lehunyva hajtottam fejemet a vállára, öleltem át én is.

"Tudtad, hogy aggódtam miattad? Mindenki. Zayn, mi a franc történt?" Kérdeztem egyből nekiszegezve a kérdéseimet, egyenesen a szemeibe bámultam.
"Harryvel összekaptunk még idefent, de folytatódott, én meg óvatlan voltam. Ennyi az egész. Egy seggfej." Morogta a szavait orra alatt, szemeivel egész végig a szoba egyik sarkát pásztázta. Nagyot nyeltem, egy ideig szót sem szóltam, majd újra elhajoltam tőle.

"Meg kell keresnem."

"Micsodát?" Kérdezett vissza a fekete hajú rám nézve, gyönyörű tekintetét, miben el tudtam volna veszni enyémbe fúrta.

"Harryt." Jelentettem ki egyetlen szavas, vagyis neves kurta válaszomat. Már nem néztem rá, nem tudtam volna, de éreztem magamon pillantását. Szemei hatalmas alakot vehettek fel, szája körülbelül tátva maradt. Biztos vagyok benne, hogy megszólalni sem tudott. "Ne próbálj megállítani Zayn, én.. Muszáj megkeresnem.. Mióta rá ordítottam eltűnt, aggódok miatta!" Kezdtem bele a felesleges magyarázkodásomba. Éreztem, hogy szemeimből ötletem sincs miért, de könnyeim akartak kibukni, majd gyorsan kirohantam a szobából, hol Liambe ütköztem, mindketten a földön kötöttünk ki. Azonnal kérdő pillantást vetett felém, miközben próbálta felfogni, hogy fellöktem. Nekem idő sem kellett rá, azonnal felé másztam, az ingét kezdtem el rángatni.

"Liam! Liam ki kell vinned innen! Meg kell találnom Harryt!" Szinte azonnal kiabáltam vele. Nem tudtam kontrollálni magam, a könnyek már gyűltek szemeimben, de arcomon még nem folytak végig.

Mégis mi a franc történik velem? Miért csinálom ezt?

Az előttem ülve fekvő, magas férfi pedig semmi mást nem tett, csak hatalmas szemekkel, s tátott szájjal bámult rám, majd kezeit a vállamra tette, arca elkomorult.

"Mikor akarsz indulni?"