Sziasztok! :) Először is: Nagyon szépen meg szeretném köszönni az olvasóimnak, hogy itt vannak nekem! Az oldal elérte a 2000 megtekintést, ami miatt hihetetlenül boldog vagyok! Imádlak titeket! ♥ Nos ebben a részben már egy csipetnyivel több izgalom lesz, mint mondjuk az előzőben volt, jó szórakozást olvasást kívánok!
Raven Agrippa
Harry Styles
Teltek a napok, én és Zayn pedig még mindig nem verekedtünk vagy kaptunk össze semmin, amit furcsának találtam. A féltékenység csak úgy izzott köztünk, villámokat szórva egymás felé talán bármelyik pillanatban megszülethetett volna az az erdőtűz, mely a Louis féle mókusokat elkergeti otthonából.
A mi kis tündérünket már párszor keresték a barátai és a szülei is telefonon, de mindenkit megnyugtatott, hogy csak a barátainál marad egy időre, majd egyszer hazamegy, de még szeretne velük maradni. Khm, velünk. Ugyan Louis mindkettőnknek ugyanannyi figyelmet próbált biztosítani, ugyanannyi időt eltölteni velünk én mégis többet akartam. Azt akartam, hogy az enyém legyen, hogy Zayn Malik ne kontárkodhasson bele a kapcsolatunkba.
Úgy döntöttem, hogy ma elviszem Louist valahová. Valahová, ahol csak ketten leszünk és nem zavar minket senki, főleg nem a drága alakváltogató hercege. Szinte egész nap nem voltam otthon, mindenfelé mászkáltam a városban, hogy előkészületeket tegyek Louis számára. Hideg szél tombolt, mely marta az arcomat, a sapka alól kikandikáló göndör tincseket össze-vissza fújta.
Mikor esteledni kezdett már káromkodva jártam az utcákat. Nem akartam mást, csak minél hamarabb hazaérni, hogy természetesen utána visszatérhessek ebbe az idegtépő időjárásba, de már az ő társaságában. Valahogy még annak is jobban örülnék. Egy puccos, eldugott étteremben intéztem egy asztalt. Elsőnek hülyeségnek tartottam, de még Louis barátainak telefonszámát is kinyomoztam telefonjából, tanácstalanul hívtam fel őket, hogy mégis mit szeret, mivel lehetne neki kedveskedni. Meglepetten tapasztaltam, hogy tulajdonképpen segítettek is benne, pedig nem ismertek. Badarságnak tartottam, hogy vegyek neki virágot, azt csak a lányok szeretik, nem? Lou titokban lány lenne? Istenem Harry, fejezd már be!
Még hazafelé a virágboltba betérve néztem szét, s döntöttem úgy, hogy ha nem is egy csokor illatcsinálót, legalább egy szál rózsát venni fogok neki. Lehetőleg a legszebbet. Legalább 10 percig álltam ott, kerestem a megfelelő szál virágot. Gondolom az eladó hölgy már teljesen hülyének gondolt, B verzió: valami reménytelenül romantikus idiótának, aki nem tudja mit vegyen a barátnőjének az évfordulóra. Nos, ezek közül egyik sem voltam.
Végül megragadtam a megfelelőnek talált szálat és a fiatal nő kezébe nyomtam. Valami szép papír izébe csomagolta a szárát, átkötötte egy szalaggal és rám mosolyogva adta át.
"Igazán szerencsés lány lehet, ha ennyit válogatott érte." Mondta, én pedig elvettem tőle és bólintva a kezébe adtam az összeget. Természetesen csodálatos, csak nem éppen lány. Mire ahhoz a parkolóhoz értem, melyben az autót hagytam már teljesen sötét volt. Megnyomva a gombot a kulcson a fekete jármű két villanással jelezte, hogy nyitva áll. Beültem, indítottam az autót és hazavezettem. Hatalmasat sóhajtottam, reméltem, hogy a barátainak igaza lesz, és Louisnak tetszeni fog. Belépve a házba a kellemes meleg csapott meg, bár sosem volt szükségem rá, mióta őt ismertem jobban esett mint bármikor előtte. Beljebb sétáltam a házban, hirtelen viszont egy nyikkanás hagyta el a számat, ahogyan egy test ütközött az enyémnek.
"Hazza!" Ejtette örömmel hangjában a nevem miközben szorongatott. Felnevetve öleltem át apró, meleg testét. "Egész nap nem voltál itt! Mégis hol a francban voltál?" Kérdezte durcásan, én pedig egy percre elgondolkoztam, majd elengedtem, arrébb toltam magamtól és felé nyújtottam a virágot.
"Lou, eljönnél velem ma este vacsorázni?" Kérdeztem belül rettegve, hogy nemleges választ fogok kapni. Teljesen ellentétben ettől hatalmas, csillogó szemekkel vette el a kezemből a sokáig válogatott szálat, lágy csókot lehelt ajkaimra.
"Természetesen, Hazza! Csak várj, felveszek valami értelmesebbet!" Nézett magára, majd el is indult, de elkaptam a csuklóját, visszapörgetve magamhoz öleltem át és csókoltam meg szenvedélyesebben.
"Te így is tökéletes vagy, Lou." Leheltem puha ajkaira, majd elengedtem és meglöktem egy kicsit a fenekére ütve. "Gyerünk, igyekezz szépség!" Nevettem fel és a kanapéra vetettem magam, amíg néztem, hogy Louis eltűnik a szobájában, végül úgy döntöttem, hogy inkább én is átöltözök. Mégis úgy tűnt, hogy sokkal később készen lettem mint ő, pedig később kezdtem el.
Pár perc múlva, mikor kijött pont ugyanazt a ruhát viselte, amit még én válogattam össze neki az első közös vacsoránkra, a haját is pontosan ugyanúgy állította be, mint aznap volt. Teljesen az emlékezetembe égett akkori frizurája és öltözete.
"Igazán gyönyörű lettél, Boo." Léptem hozzá és átkarolva a derekát adtam egy puszit arcára, míg ő kuncogott.
"Oh, te is igazán csinos lettél. Mondhatni jóképű." Nyögte vékony hangján, majd kifelé indultunk. Louisnak még sosem mutattam meg, hogy egyáltalán autóm van, így tátott szájjal állt meg előtte és nézte a járművet mielőtt még beszállt volna. Rögtön az után többször is szemügyre vette a műszerfalat, az egész belső teret. Igazán tündérien festett.
"Tetszik?" Kérdeztem kuncogva, mikor végre elhelyezkedett és becsatolta az övét.
"Egyszerűen csodás ez a kocsi. Gondolom rohadt drága lehetett." Jegyezte meg halkan miután meghallotta a motor hangos dorombolását. Már egészen a városhatár felé közeledtünk, Lou végig az utat figyelte. Egészen régen járhatott kint a városban, mióta velünk van..
Egy nagy épület előtt álltunk le, nem sok ember zsongott itt, egészen el volt dugva. Louis a kocsin belülről bámult felfelé a méretes építményre, míg az ő ajtaja mellé nem sétáltam és kuncogva ki nem nyitottam neki az ajtót és a kezemet nem nyújtottam neki. Megfogta, majd kiszállt a kocsiból. A fekete jármű újra pittyenéssel jelezte, hogy ezúttal bezárt, én pedig Louist átkarolva sétáltam be az étterembe, bediktáltam az asztal számát, melyet lefoglaltunk, a pincér pedig elvezetett minket odáig étlapot adva a kezünkbe. Louis azonnal kiválasztotta, hogy mit szeretne enni, le is adtuk a rendelést. Bort, valamint az ő választott ételét adtuk le, melyet még hamar ki is hoztak.
************************
Az éjszaka remekül telt. Louis is és én is remekül éreztük magunkat. Mikor hazaértünk a bor már cseppet beszállt a fejébe, de nem mondom, hogy én teljesen magamnál voltam. A házban már mindenki aludt, én pedig egyetlen mozdulattal löktem le Louist a kanapéra és másztam felé. Kissé meglepődött, de nem zavartatta magát, engedte, hogy azt tegyek vele amit akarok. Nyakát csókolgattam, nyalogattam, majd fogaimmal is végigkarcoltam. Az alattam fekvő egyből mozgolódni kezdett, de nem engedtem megszökni. Ránehezedtem miközben egyik kezemet óvatosan szájára helyeztem. Nem szabadott hangoskodnia. A tenyerembe morgott, motyogott valamit. Sajnáltam, hogy ezt kell tennem vele, ám más esélyem nem igazán volt. Fogaimat puha bőrébe véstem. Éreztem kezemen, hogy arcán könnyek folynak végig, próbált megszabadulni, de nem engedhettem el. Alig tartott egy percig, míg elengedtem és lemásztam róla. Louis felugrott a kanapéról, két kezével a fejét fogva kezdett el hátrálni, szinte sikoltozott, míg egyik kezét a fejéről nyakára csúsztatta. Egy ajtó csapódását hallottam, Zayn alakja szinte azonnal meg is jelent a szobában. Engem figyelmen kívül hagyva sietett Louishoz és próbálta átölelni, ám ő eltolta magától.
"NE! Ne érj hozzám!" Sikoltozott, mire Niallt és Liamet is kiugrasztotta a szobájából.
"Louis, mi a baj?! Nézz rám, Louis!" Kérlelte Zayn. Louis könnyekkel telt szemeit kinyitva pillantott rá az előtte álló feketére. Gyönyörű kék szemei ezúttal vörös színben csillogtak, arcán csak a teljes kétségbeesés tükröződött, de ez a másik 3 arcára is átragadt. A kétségbeesést szinte kézzel lehetett volna markolni a szobában, ahogyan őt kémlelték.
MI A PICSA?! WTF???! Az a jó büdös.... Hihíííí na most meglepődtem! Ezt most miért csinálta Harold??? És Zayny Baby-t miért lökte el Louis?! Hát amúgy annak örülök, hogy vámpít lett Louis, csak nem tudom miért csinálta ezt Harry és miért ZAYN-T lökte el?! na jó majd biztos megtudom...:D Várom a kövit, nagyon jó volt a rész! Puszi
VálaszTörlésImádom!! Louis vámpír lesz! *--*
VálaszTörlés