11. rész - Vallomás

Sziasztok! :) Íme, hoztam egy új részt és egy új fejlécet is, ami viszont már az én kezeim munkája, remélem ez is lett olyan jó, mint az előző :) Próbáltam kissé javítani a kapcsolaton, érthetőbbé tenni Louis érzéseit a két srác felé is, nem is tudom, próbáltam nem elsietni a dolgokat, remélem, hogy tetszeni fog a rész :)

Ezen kívül szeretnék csinálni egy kis önreklámot, hiszen elkezdtem egy 3. blogot. Mivel ezt Zouisnak terveztem, de Zourry lett belőle gondoltam, hogy egy normál Zouis történetet is el fogok kezdeni, szóval íme, itt a híres Dark Zouis verziója. Ha esetleg elkezditek olvasni remélem, hogy ezzel is elégedettek lesztek :) Mindenesetre jó olvasást kívánok mindenkinek ehhez a SMT részhez!

Raven Agrippa

Harry szemszöge

Nem akartam hazajönni. Tudtam, hogy ezt a fogadtatást fogom kapni, de csak Louisért megtettem. Ő volt az az erő, aki mégis rávett arra, hogy újra visszatérjek ebbe a mocskos házba. Miután a konyhában ittam egy keveset a szobámba mentem, s az ágyra roskadtam. Egy képkeret felé néztem, majd azt megfogva az ablaknak csaptam. A régi, gyenge üveg hatalmas csattanással tört ki, a tárgy amit felé dobtam pedig kizuhant rajta. Az ágyneműt gyűrögettem mielőtt felálltam volna, s dobáltam volna még ki pár ostoba dolgot a keletkezett lyukon. Legszívesebben az egész szobámat üressé tettem volna, az agyammal együtt. Louis nem szerethet viszont egy ilyet mint én. Én csak egy szörnyeteg vagyok.
Muszáj átmennem hozzá és beszélnem vele. De nem tehetem meg. Nem akar engem látni. Fogalmam sem volt, hogy mit tegyek. Egy székre ültem, amit még nem rongáltam meg. A sarokban állt, teljesen egyedül és magányosan. Térdeimet felhúztam, majd fejemet ráhajtottam, arcomat a kezeimbe temettem, mikor is nyílt az ajtó. Fel sem emelve a fejemet közöltem parancsoló hangon, hogy tűnjön el, de ahelyett, hogy kifelé vette volna az irányt, még felém hallottam a lépteket közeledni. Még mindig nem tudtam, hogy ki a franc van itt.
"Harry." Hallottam végül az ismerős hangot, de én továbbra sem voltam hajlandó felemelni a fejemet.
"Húzz el, Niall." Közöltem vele mindenféle kedvességet mellőzve a hangomból.
"Nem." Jelentette ki mellém érve. "Emeld fel a fejed." Kért, vagy inkább utasított, én pedig szemem sarkából néztem fel a szőke tincsekre, a kék szemekbe. Kék szemek, mint az övéi.
"Komolyan azt hiszed, hogy utál téged?" Tette fel azonnal a kérdést. Tudtam, hogy mire érti, de nem akartam elhinni, hogy tudja.
"Mire gondolsz?" Kérdeztem vissza rábámulva, játszott meglepettséggel húztam fel a szemöldökömet.
"Tudod te azt. Louisra." Mondta miközben megigazította az ágyamon a paplant, majd leült rá.
"Ugyan Niall, te is tudod, hogy nem lehet köztünk szeretet. Kezdésképpen én raboltam el ide, aztán meg akartam ölni, később meg is haraptam, veszélybe sodortam az életét. Ő egy ember, én meg egy szörny számára. Nálam még Zayn is emberibb." Sziszegtem a fogaim közt az utolsó mondatot, el sem akartam hinni, hogy ezt pont én mondom, pont róla.
"Te teljesen vak vagy? Nem látod, hogy hogyan néz rád, hogy hogyan viselkedik körülötted és miként vélekedik rólad? Nem utálhat. Mikor eltűntél sírva borult Liam karjaiba és kezdte el rángatni, hogy menjen el vele megkeresni téged, ha már egyedül nem hagyhatja el a házat." Ejtette szavait végig engem bámulva közben. Szinte az állam is leesett, nem akartam hinni neki. Louis megtette volna ezt? Azt hittem, hogy csak azért jött el megkeresni, hogy megölhessen vagy alaposan lecseszhessen azért, amit Zaynel tettem -egyébként meglepő, de azt is mélységesen megbántam-. De ha belegondoltam volna egész hazafelé fogta a kezemet, egyetlen fejmosó mondatot sem engedett ki ajkai közül. Talán én tévednék, s érez valamit? Meg kellene néznem..
"Gyerünk Harry, ne legyél beszari. Sose láttalak még ilyennek. Menj oda hozzá és beszélj vele, ne a szobádat rombold porrá az önbecsüléseddel együtt." Rángatott fel ezek mellett a szavak mellett a székemről, majd kifelé kezdett el tolni. Normális esetben ez nem ment volna neki, de még hagytam is  magamat, hadd tegye. Végül mikor Louis szobája elé értem megtoppantam. Nem tudtam, hogy benyissak, vagy egyáltalán merjek-e vele erről beszélni, de úgy döntöttem, hogy igen. Ujjaimat a kilincsre fontam, s kopogás nélkül nyitottam be az ajtón. Hiba volt.
Szemeim elé olyan látvány tárult, amit talán sosem akartam volna látni, főleg nem ebben az időpontban. Zaynt láttam, ahogy Louis mellett ült az ágyon, az ajkaira tapadva. Állam leesett, azt sem tudtam, hogy most mit tudnék lépni.

Az agyamban mint egy szempillantásra uralkodott el a méreg, vagy a féltékenység, nem is tudom. Zayn arckifejezése kihívó volt, amolyan "Na mi van? Én megtehetem." érzelmeket tükrözött, míg Louis arckifejezése ijedt volt. Az utóbbit most figyelmen kívül hagyva szorítottam össze ökleimet és csikorgattam meg a fogaimat egy "szemét" jelzőt kicsikarva. Már éppen Zaynnek készültem rontani, mikor hirtelen egy test préselődött nekem. Sokkal kisebb volt, fejét a mellkasomnak nyomta, szorosan tartott.

"Harry! Ne csináld!" Hallottam a vékony, kétségbeesett hangot könyörögni nekem, de még erre sem akartam odafigyelni. Csak arra tudtam koncentrálni, hogy megcsókolta. Megcsókolta azt, akinek ajkai csupán úgy 2 órával ezelőtt még enyémeket érintették, azokat az ajkakat, amik után annyira áhítoztam mióta megismertem. "Hazza, könyörgöm!" Hangzott ajkai közül az újabb kérlelő mondat, mire hatalmasakat kezdtem pislogni. Hazza? Nem Harrynek szólított, seggfejnek, vagy valami egyéb rémes néven, hanem Hazzának. Egy becenevet használt rám? Testemet lassan ellazítottam egy pillanatra, majd Zayn bámulását leszarva kaptam Louis karjaihoz, két kezemmel erősen megmarkoltam izmos, de nádszál vékony felkarját, majd kissé lehajolva hozzá tettem magamévá ezúttal én az ajkait. Vágytam rá, a közelségére, a mézédes csókjára, melyet még odakint váltottunk. Kivételesen egyáltalán nem az érdekelt, hogy megmutassam Zaynnek, melyikőnk is a jobb, hanem az, hogy hozzáérhessek. Apró teste fogásomban egy pillanatra megrándult. Nem tudtam eldönteni, hogy megijedt, vagy meglepődött, de nem érdekelt, hiszen viszonozta a csókot. Sokáig nem hajoltam el tőle, akár a végtelenségig tudtam volna falni ajkait, ám ő megtette. A döbbent, de kissé mérges Zayn felé fordult, majd kiszakadva karjaim közül hozzá sétált és tette ezúttal kezeit az ő mellkasára, arcát pásztázta, majd rám nézett, s ismét Zaynre. Ajkait szólásra nyitotta, ám egy ideig még hang sem akart belőle kijönni. Mikor ez végre megtörtént pedig hangja vékony volt, mint valami harctéren elesett, ki életéért könyörög éppen.

"Kérlek, ne veszekedjetek vagy.. Verekedjetek tovább, én.." Kezdte, majd a földet kezdte el bámulni. "Én nem tudom, hogy mi ez az érzés itt belül.." Emelte el egyik kezét a fekete hajú mellkasáról, s a sajátjára tette. "Ez itt, ami dobog nem tudja eldönteni, hogy.. Melyikőtöket is kedvellek.. Én.. Zayn szeretete egyszerűen csodálatos, kis pillangókat érzek a hasamban, akárhányszor hozzámérsz, vagy bármit is teszel.." Mondta ezt a meglepődött, barna szemekbe bámulva, majd ismét rám szegezte tekintetét. "És a te csókod.. Pontosan ugyanazt érzem idebent, mikor megcsókolsz, hiába rettegtem tőled az elején, aggódtam, mikor eltűntél, mikor Zayn haldoklott.." Nyögte szavait, párszor hangja elcsuklott, ha éppen kényesebb témához ért.

A szoba síri csendbe burkolózott, majd Lou nyikkanására kaptam fel a fejemet, ahogyan Zayn elkapta az egyik kezét, valamint a derekát és az ölébe ültette. A csuklóját elengedte, azzal a kezével arcát kezdte el cirógatni, majd lágy csókot hintett gyönyörű, fehér arcbőrére, ezután puha, rózsaszín ajkaira is. Féltékenység fogott el egy percre, de ahogyan láttam, hogy Louis talán így lenne boldog mintha megenyhültem volna.

Emiatt a fiú miatt oldódna meg a konfliktusom Zayn Malikkal? Meg tudna változtatni úgy, ahogyan még soha senki? Ezt talán egy remek pontnak veszem. Lassú, lomhán lépdeltem melléjük, majd megfogva Louis apró, törékeny kezét hintettem rá egy csókot egyetlen mondatot suttogva: Ahogyan kívánod.