14. fejezet - Mi történt velem?

Sziasztok sziasztok! Itt Raven Agrippa és a Save Me Tonight 14. része! Noos nagyon nagyon szeretném megköszönni nektek, hogy türelmesek vagytok akkor is, mikor épp nyomorultasat játszok és nem írok nektek részt, imádlak titeket! Nos jó szórakozást kívánok ehhez a részez, jó olvasást!

Raven Agrippa

Louis szemszöge

A földre rogytam, éreztem, hogy a könnyeim folyamatosan potyognak, de a fájdalmat amit átéltem nem tudtam volna leírni. A csontjaim, a csontvelőm, a húsom, a belső szerveim! Minden, minden egyes kis porcikám hasogatott, már arra vágytam, hogy mikor tépi szét az érzés a testemet.
Zayn kiabálását hallottam, de miután egyszer ránéztem, s mindannyiuk megrémült már csak a falnak dőlve tudtam kuporogni a térdemet felhúzva és belehajtva a fejem. Semmi baj sem lehet, ha itt maradok, igaz?!
Úgy éreztem magam, mint egy óvodás vagy kisiskolás, ki sikít anyának, mert fáj a foga és ki fog esni. Csupán én nem anyának sikoltoztam, és nem csak a fogaim fájdalma miatt. Fogalmam sem volt, hogy most mi fog történni velem, reméltem, hogy csak álom, de nem úgy tűnt. Zokogásom közepette megpróbáltam másra is odafigyelni, mint például a körülöttem folyó dolgokra, de nem sok mindent értettem.
"MI A FRANCOT MŰVELTÉL VELE?!" Ordított Zayn, gondolom Harryre. Erre én is kíváncsi lennék! A szobában csend honolt. Még azt sem tudtam, hogy Harry itt van-e, vagy elment. Kezeket éreztem magamon, el akartam csapni őket, még a gyengéd érintésre is hatalmas fájdalmak szakadtak rá testemre. Sikoltva, torkom szakadtából ordítva dobáltam magamat a földön, mielőtt átölelt volna és próbált volna megnyugtatni. Idővel jöttem rá csak, hogy Niall volt az. Próbált meggyőzni, hogy őt nem tudom bántani, hagyjam a közelemben, de beszélni már nem voltam képes. Nem voltam képes elmagyarázni neki, hogy azért akarom, hogy elengedjen, mert még a levegő rám fújása is elképzelhetetlen fájdalmakat váltott ki belőlem.
"Zayn!" Ordított fel Niall lerángatva a zakót rólam, ezzel gondolom elérte, hogy Zayn rám is nézzen. Niall a nyakamon lévő két kis pöttyöt tapogatta. Nem, ez nem lehet álom..! De kérlek..! Könyörgöm, mondd, hogy az!
Lassan törődtem bele és engedtem, hogy Niall öleljen tovább, nyugtatni próbálkozzon. Onnantól fogalmam sincs, hogy mi történt az ott maradt 3 közt, semmire sem emlékszem.

****************

A szobámban ébredtem. A napfény szúrta szemhéjaimon át is látószervemet, nyüszítve mozdítottam meg a tagjaimat, mik még mindig hasogattak, de sokkal kevésbé mint előtte. Tudtam, tisztában voltam vele, hogy nem álmodtam. Megtörtént. Már csak abban tudtam reménykedni, hogy megint csak kiütött, csupán tovább tartott elájulnom. De mi oka lett volna rá? Hiszen előtte vitt el vacsorázni meg.. meg minden! Amíg ezeken gondolkoztam egy hangot hallottam meg magam mellett. Lágy volt, aggódó.

"Louis! Édes istenem, rendben vagy?" Nyúlt a homlokomhoz, én pedig csak akkor vettem észre, hogy valami rá volt terítve. Hideg és nedves. Borogatás. Lekapta homlokomról, még mielőtt egyáltalán a szemeimet kinyithattam volna, meleg kezét tapasztotta homlokomra, én pedig felnyögtem. "Legalább a lázad lejjebb ment.." Sóhajtott megkönnyebbülten. Csak akkor realizáltam, hogy ki is van mellettem és nyitottam résnyire a szemeimet.

"Zayn..?" Kérdeztem, magam is meglepődtem, hogy milyen rekedt és gyenge hangot tudtam csak kierőltetni magamból.

"Sssh, semmi baj." Suttogta, lassan arcomat kezdte cirógatni. "Minden rendben, Lou." Motyogta, majd puszit hintett oda, hol az előbb ujjai jártak. "Niall azt mondta ne mozogj sokat és próbálj meg keveset beszélni.. Basszus Louis, annyira aggódtam miattad.." Sziszegte következő mondatát fogai közt, én pedig újra lehunytam a szemeimet, hogy erőt gyűjthessek.

"Mi történt Zayn? Meddig aludtam?" Kérdeztem már kissé erősebb hangon, de még mindig nem volt az igazi.

"Harry.. Hogy is mondjam.. Most már te is.. Olyan vagy mint ő és... Már majdnem 4 napja.." Nyögte szavait fájdalmasan, mire nekem kipattantak a szemeim és nem törődve a fájdalmakkal könyököltem fel, kaptam Zayn felé kétségbeesetten.

"MICSODA?! HOGY ÉRTED, HOGY.. OLYAN MINT Ő...?!" Kérdeztem szinte kiabálva, de próbáltam visszafogni magam, Zayn is óvatosan visszafektetett az ágyra.

"Nyugodj meg Lou!" Parancsolt rám még mindig lágyan, majd a nyakamra bökött, nagyon óvatosan ért hozzá, mit értékeltem. "Úgy értem.." Nem találta a szavakat, láttam rajta. Én viszont igen. Pontosan tudtam, hogy mire célzott.

"Vámpír lettem..?" Tettem fel a következő kérdésemet, a mondat végére hangom megszakadt, Zayn pedig lefagyott. Ajkát kezdte harapdálni, az ölébe nézett. Mintha ideges, szomorú és aggódó lett volna egyszerre.

Tudtam, hogy igazam van.

"Jézusom.." Kaptam a nyakamhoz a kezemet. Nem akartam elhinni. Nem lehetek vámpír, a francba is! Valaki ébresszen már fel ebből a rohadt álomból!

"Louis!" Hallottam meg egy újabb hangot az ajtó nyikorgása után. Oda emeltem a tekintetemet, s Niallel találtam szembe magamat. "Lou! Jézusom, magadhoz tértél!" Örvendezett, majd hozzám sietve kezdte el ő is a homlokomat, egyéb testrészeimet vizsgálgatni. Fogalmam sincs, hogy erre miért volt olyan nagy szükség, hiszen nem voltam beteg. "Mikor ébredtél fel?" Kérdezte rám pillantva, majd miután nem válaszoltam inkább Zaynre.

"Nem régen. Maximum 5-6 perce." Válaszolta meg helyettem a kérdést továbbra is gyönyörű, igéző barna szemeivel enyémekbe bámulva. Semmi más nem tükröződött bennük, csak a mérhetetlen szeretet és aggodalom. Imádtam, ahogyan Zayn nézett rám.

"Zayn, gyere ide.." Nyüszítettem, láttam arcán, hogy meglepődött, de felkászálódott a székből és közelebb hajolt hozzám. Nemes egyszerűséggel karoltam át a nyakát mindkét kezemmel és húztam le magamhoz, hogy megcsókolhassam. Örömmel vettem, hogy attól függetlenül, hogy egy "szörnyeteg" lettem ő még meg mert engem csókolni. Elvégre ő sem... ember..? Miután ajkaink elváltak egymástól szorosabban húztam magamhoz, nyakába fúrtam arcom.

Menekülni akartam a világ elől, a fájdalmak elől, s erre volt egy remek helyem: Zayn karjai közt.