3. fejezet - Engedj el

Sziasztok! :) Nos, ahogyan ígértem ma meg is hoztam a 3. részt. Remélem tetszeni fog, próbáltam sietni vele, de nem túlzottan elsietni a történet szálát, remélem azért élvezhetőre sikerült! Valamint nagyon sajnálom, hogy ilyen rövid részek vannak az elsőhöz képest, igyekszem majd fokozatosan hosszabbítani a részeken.
 Jó olvasást kívánok!

Egyébként a mellékelt képen Taddie (aki fogja a telefont és az üveget) és Hayden (a sapkás egyén) vannak, ketten Louis barátai közül, kiknek a neve ebben a részben felmerül :)

Raven Agrippa

Louis szemszöge

Amíg az újabb ismeretlen férfivel ültem szemben, kinek csak a nevét tudtam hosszas csend után végül lábait az asztalra tette keresztben és hátradőlt.

"Fogadni mernék, hogy most semmit nem értesz." Szólalt meg elsőként, mire én felé kaptam a tekintetemet és nagyobbat nyeltem. Teljesen igaza volt, semmit nem értettem és valljuk be, hogy az előbb majdnem összeszartam magamat, mikor az a másik alak csak úgy rám tapadt. Rövidke gondolkozási szünetem után megráztam a fejem, hogy gondolatmenetemből kiszakítsam magamat.

"Igazad van. Semmit." Szólaltam meg kissé elhaló hangon, magam is meglepődtem, hogy milyen gyenge is jelenleg a saját hangszínem. Alig ismertem magamra.

"Oké, akkor.. Kezdjük ott, hogy nem kell félned." Kezdte mondandóját, lábait mégis visszarakta a földre, kezeivel rájuk támaszkodott és előredőlt, hogy jobban ráláthasson arcomra, hisz olyan messze ültem tőle, amilyen messze csak tudtam.

"Mi?" Kérdeztem vissza értetlenül pislogva. Nem kell félnem?! Épp az imént támadott le egy elmebeteg, aki azt hiszi magáról, hogy egy rohadt vámpír! Milyen elmegyógyintézetbe... Őrültek házába kerültem?!

"Érezted, hogy Harry fogai szinte beléd mélyednek, igaz?" Szegezte felém a kérdést, mire gyönyörű barna szemeivel rám pillantott, én pedig hangosan nyelve egyet húzódtam a fotel sarkába, mi a legtávolabb esett tőle, végül bólintottam.

"Nos igen, ő egy vámpír. Egy igazi, hidegvérű vérszopó vámpír." Jelentette ki teljes nyugodtsággal arcán, én pedig csak döbbenten, összezavarodottan tudtam kémlelni arcát. Mi? Már ő is kezdi ezt a süket dumát a vámpírokról, meg arról, hogy az a srác ki akarta szívni a véremet? Olyan idióta egy banda ez, biztos vagyok benne, hogy nem lehetnek józanok vagy épelméjűek!

"Ne nézz rám így Louis, nem hazudok! Harry egy vámpír, én alakváltó vagyok, Liam egy vérfarkas, Niall pedig egy szellem." Mindent csak úgy mondott el nekem, mintha ez a világ legnormálisabb dolga lenne, mintha ilyen lények léteznének, minden 2. sarkon arra leselkedne egy nyomorodott zombi, hogy elkaphasson és megegye az agyamat? Ez egyáltalán nem reális! Haza akarok menni!

"Micsoda? Nem, az a Niall gyerek teljesen normálisnak néz ki.. Ráadásul alakváltó? Miféle idióta tréfa ez?" Kérdeztem vissza hitetlenül bámulva rá, kezdett kényelmetlen lenni, hogy a fotel egyetlen sarkában ülök, így kicsivel közelebb merészkedtem. Még mindig gyanakodtam a meséjében, de amilyen magabiztosan mondta.. Még talán igaza is lehet. 

"Igen, Niall normális embernek néz ki, de gondolom észrevetted, hogy időnként szinte áttetsző az alakja. Nem öregszik, nem nő a haja meg ilyesmi. Teljesen láthatatlanná tud válni, átmenni a falakon meg ilyesmik. Normális szellem dolgok. És az alakváltással kapcsolatban.. Csak figyelj." Fejtette ki a számára már mindennapossá vált dolgokat, de számomra még mindig csak egy tündérmesének tűnt.

Ekkor a fekete hajú férfi felállt, majd lehunyta barna szemeit. Csak egy pár másodpercig tartott minden, én pedig döbbenten néztem magam elé. Arcvonalai elsőként furcsa alakot vettek fel, majd lassan változni kezdtek. A testalkata is teljesen megváltozott, haja nőni, világosodni kezdett a fején. Most komolyan átváltozott az előbbi vámpírrá? Izé, Zayn volt, de Harry testében?!

"Most már hiszel nekem?" Kérdezte továbbra is a saját, ám hihetetlen, de megnyugtató hangján. Én csak egy helyben ültem a fotelban, meredtem magam elé, próbáltam feldolgozni a látottakat. Teljesen lesokkolt. Mi a fene történik körülöttem?! Ez egy rossz álom! Biztos, hogy eltalált egy labda a focimeccsen és most hülyeségeket álmodok valahol az öltözőben vagy a pályán és a többiek is itt vanak körülöttem! Taddie, Hayden és a többiek is! De mi van ha mégis igaz? Mi van, ha nem látom többé a családomat, a barátaimat? Ma láttam volna őket utoljára edzésen és itt fogok elpatkolni, mert az a vámpír elfogyaszt vacsorára? Esetleg én leszek az ebédjén a főfogás pár 'zamatos' és 'zsenge' tinilány után? Belegondolni is szörnyű volt, a hideg kirázott.

Az agyam teljesen kikapcsolt, fogalmam sem volt. Nem gondolkoztam, nem tudtam, hogy most mit csináljak, de az egyszer biztos, hogy halálra rémültem ezektől. Hirtelen ugrottam fel a helyemről és kezdtem az ajtó felé rohanni, szinte kitéptem a keretből, majd a bejárati ajtó felé kezdtem el kétségbeesetten rohanni, azt sem vettem figyelembe, hogy hallottam, Zayn a nevemet kiáltja. Mikor végre elértem a bejárati ajtót rángatni kezdtem a kilincset. Zárva van?! Nem lehet igaz, mennyire tipikus! Tényleg itt fogok megdögleni!

"Hé, mi történt?" Hallottam egy hangot a hátam mögül. MI TÖRTÉNT?! Be vagyok zárva ebbe a rohadt házba, és még azt kérdi halál nyugodtan, hogy mi történt?!

"MI TÖRTÉNT?! A FRANCBA MÁR VELETEK, ENGEDJETEK KI INNEN!" Ordítottam csak később megfordulva, hogy lássam kivel is állok szemben. Niall volt az, a szöszi fiú.

"Most komolyan.. Gyere velem!" Fogta meg a kezemet, majd lassan egy szobába húzott. Nem ellenkeztem, nem is nagyon terveztem. Egy szellem épp a kezemet fogja! Ez egy mozdulatával tépi ki a lelkemet, ha úgy akarja, vagy mit tudom én, mint azokban az idióta horrorokban! Ahogyan végre megállt körbenéztem. Ez egy hálószoba..

"Ez az én szobám, ülj le." Mutatott egy székre, mire egy ideig csak bizonytalanul bámultam, majd helyet foglaltam rajta. "Tudod, nem kell félned tőlünk. Mi nem vagyunk rosszak, vagyis.. Harrynek és Liamnek megvannak a pillanatai, mikor békén kell őket hagyni, és talán Zaynnek is, de egyébként többnyire rendben vannak.. Én és Zayn általában kedvesebbek vagyunk. Tudom, furcsa, hogy szellem vagyok, de ne aggódj, én nem foglak bántani, és Liam sem fog a hülye bevésődés miatt rád tapadni, hidd el nekem." Mondta megnyugtató hangon, mi belül egy kissé békét hozott a lelkembe, de egyáltalán nem sokat. Még mindig aggódtam. Egy szellemmel ültem szemben, könyörgöm! Végig néztem rajta, lélegzetvételeivel teste halványodott, majd újra visszanyerte eredeti színét, s ezt minden egyes szippantásnál megismételte. Ezeket leszámítva teljesen úgy nézett ki, mint akár én, vagy bárki az utcán.

"Remek, most már elmehetek?" Hallgattam végig a mondandóját, majd a saját gondolataimat is végigvittem fejben mielőtt megszólaltam volna.

"Nos, igazából.." Kezdte, ahogyan a földre nézett, a semmit kezdte el rugdosni maga előtt. "Nem arról van szó, hogy nem bíznék benned, de... Páran a srácok közül aggódnak, hogy ha elmész innen, akkor el fogod mondani bárkinek is a városban és eljönnek értünk..Vadászni ránk, akár trófeákra"

"Nem, soha nem tenném meg! Ígérem, hogy nem szólok senkinek!" Kezdtem el könyörögni. Látni akartam már a családomat és elfelejteni ezt az egész napot, azt is, hogy egyáltalán ez a ház létezik, hogy itt jártam.

"Sajnálom Louis, de nem engedhetünk el.. Ez túl rizikós, de.. Megígérem, hogy vigyázni fogunk rád meg minden, biztonságban fogunk itt tartani és megadunk mindent amit szeretnél, hogy boldog legyél. Ígérem"

"Hogy boldogan és biztonságban lenni?! Nem, én nem akarok boldog lenni és biztonságban lenni ilyen torzszülöttekkel akár ti!" Pattantam fel azonnal a székről, az adrenalin teljesen felnyomta bennem a pumpát, a félelem túl erős volt ahhoz, hogy a józan gondolkodásom győzzön. "MOST PEDIG HADD HAGYJAM ITT EZT A ROHADT HELYET!" Téptem ki Niall szobájának ajtaját is egyetlen mozdulattal és kiviharzottam az előtérbe. Tépni, rugdosni kezdtem az ajtót, hátha sikerült volna kinyitnom, de semmi nem történt. Kiabálni kezdtem. "Valaki! Valaki segítsen, valami kibaszott szörnyszülöttek elfogtak!"

"Louis, nyugodj le!" Ordított rám Niall, de teljesen figyelmen kívül hagytam a hangját, folytattam a kiabálást, kétségbeesetten kerestem valami olyan után, amivel betörhetem az ajtót, vagy hasonlók.

"Mi történik itt?!" Hallottam valaki másnak is a kiáltását, de fogalmam sem volt, hogy kié lehetett.

"El akar szökni!" Válaszolt Niall gyorsan, próbálta túlkiabálni a kétségbeesett sikoltásaimat, vagy menekülni próbálásomat.

"Harry! Gyere ide, most!" Kiáltott fel a másik srác, kinek nem ismertem fel a hangját. Könnyekkel megtelt szemekkel fordultam meg, hogy lássam, mi a franc történik, s már csak Harryt láttam gyorsan közeledni felém, erősen megmarkolta a vállaimat, majd a fogait nyakamba mélyesztette. Teljesen lesokkoltam, de nem volt időm reagálni. Hirtelen szédülni kezdtem, majd minden elsötétedett körülöttem.