9. rész - A híres, neves kémia

Sziasztok! :D Itt Raven Agrippa és a Save Me Tonight következő része :) Remélem tetszeni fog ez a rész is, próbáltam elhúzni, de mivel kereken hajnal 1-kor kezdtem el írni, s most, hogy ezeket a sorokat írom ki tudja, hogy mikor fogom befejezni nézzétek el, ha hibázok vagy ilyesmi, de meg szerettelek volna lepni titeket egy résszel még így, elalvás előtt :) Jó olvasást kívánok!

Raven Agrippa

Louis szemszöge

Liam "Mikor akarsz indulni?" kérdésére mindössze egy fajta választ tudtam kinyögni: Most azonnal. Egyszerű reakciómat megértette, segített felkászálódnom a földről, majd ő is felállt mellettem, Niall szobájához sietve bekopogott, elújságolta neki, hogy Zayn ébren van és nézzen rá, míg engem arra utasított, hogy menjek a szobámba és keressek valami ruhát meg ilyeneket. Átöltöztem, melegebb ruhákat kapkodtam magamra, hisz ki tudja, hogy meddig leszünk odakint. Egy táskába kevés élelmiszert és innivalót is pakoltam a biztonság esetére, majd kifelé indultam. Liammel úgy beszéltük meg, hogy az előcsarnokban fogunk találkozni fél óra múlva.

Miután ez az időintervallum eltelt a válltáskát magamra dobtam. Ez még az a táskám volt, amiben a fociedzésről indultam hazafelé -bár természetesen belepakolás előtt kivettem a focival kapcsolatos dolgaimat-, mikor.. Nos, ide kerültem. Liam már odakint várt mikor odaértem, egész hamar elkészült úgy gondolom.

"Akkor mehetünk?" Kérdezte, én pedig elsőnek kicsit sem magabiztosan bólintottam.

"Minél hamarabb meg kell találnunk. Nem hiszem, hogy hülyeséget csinált volna, de megeshetett, téged meg nem akarlak sokáig kitenni a kinti dolgoknak." Jelentette ki magabiztosan, én pedig újra bólogatni kezdtem. Az ajtó kilincséért nyúlt, én pedig felsóhajtottam. Annyi idő után ismét meglátom a kinti világot, ám nem azért, hogy elkóboroljak vagy ilyesmi. Egyenesen vigyáznom kellett arra, hogy ne kóboroljak el. Liam észrevette, hogy a pulcsinak, amit viselek volt egy kapucnija, így azt szorosan a fejembe húzta. Nagyokat pislogva néztem rá, mire megmagyarázta, hogy ezt csak azért, hogy ne ismerjenek fel engem vele, meg ilyesmi. Talán ismerhették már odakint..

Indulásunk után nem a város felé vettük az irányt, hanem az ellenkező irányba, a hegyek felé ami meg is lepett. Liam gyors lépteivel nem igazán tudtam tartani a lépést, ezért már korán lihegni kezdtem focista létemre is. Agyam végig Zaynen és Harryn járt. Talán nem szabadott volna csak így otthagynom a szobában Zaynt, meg sem várva, hogy reagáljon vagy szóljon, de biztos vagyok benne, hogy le akart volna beszélni. Én viszont meg akarom találni Harryt. Akármilyen tapló volt Zaynel, valamint velem az első alkalommal, mégis féltettem. Nem értettem miért, de meg akartam találni, nem akartam, hogy baja essék.

Nagy gondolataimba merengve nem vettem észre, hogy Liam megállt, s hátra nézett rám. Kérdő pillantást vetettem felé, miután ügyesen nekimentem a hátának.

"Ne ijedj meg. Csak egyszerűen okosabb mód neked és gyorsabb mód nekem." Mondta az egyszerű tőmondatot, de semmit nem segített. Megijedtem. A szemeim láttára alakult át valami.. Farkas szerű, de jóval nagyobb annál izévé, miután elhagytuk az esetlegesen talán még lakott területeket. Nagyokat pislogtam, de végül közelebb sétáltam hozzá és ahogyan ő noszogatott érte lassan a hátára másztam. Nem, ez egyáltalán nem olyan érzés volt, mintha egy lovon ülnék, sokkal másabb annál. Inkább rettegtem attól, hogy túl nehéz vagyok neki, mindenáron könnyíteni akartam a súlyon, ő pedig mindenesetre morgással jelezte, hogy ne fészkelődjek már folyton, hanem maradjak nyugton, mert le fogok esni. Engedelmeskedve neki nem ficeregtem tovább, de egy idő után, mikor már úgy éreztem halálosan fáradt vagyok rádőltem. Nem tudtam tovább foglalkozni azzal, hogy nehéz vagyok-e vagy sem, egyszerűen fáradt voltam. Próbáltam nem elaludni, ezt gondolom ő is észrevette, majd már arra lettem figyelmes, hogy nem valami puha szőr alattam az "ágy" hanem valaki a karjaiban tart. Valaki.. Természetesen Liam. Egy barlang bejárata előtt állt, az eget kémlelte.

"Besötétedett.. De azért egész szépen bírtad." Kuncogott, majd besétált velem a barlangba, végül a talpamra állított.

"Nem voltam túl nehéz?" Szegeztem felé azonnal a kérdésemet, ő pedig nevetve megrázta a fejét. "Nem, egyáltalán nem. Most viszont pihenj, holnap reggel folytatjuk a keresést, de érzem, hogy nincs messze. Meg fogjuk találni épségben, ígérem." Mondta, én pedig már túl álmos voltam ahhoz, hogy kételkedjek szavaiban. A táskámat ledobtam, majd a földre kuporodtam mellé és egy pléd szerűséget húztam elő, majd a hideg, nedves kőre feküdtem. Azt hittem ott, helyben fagy le minden egyes létező végtagom, testrészem, Liam pedig mellém feküdt, de megtartotta a tisztes távolságot.

Miután a takarómmal elbíbelődtem, magamra húztam, s próbáltam aludni, még mindig nem sikerült. Túl hideg volt, én pedig még azzal is fáztam, ő ezt viszont észrevette.

"Fázol? Közelebb.. Másszak?" Kérdezte, én pedig felé pillantva habozás után bólintottam. Semmi vonzalom nem kötött Liam felé, de az ő teste meleg volt, hiszen vérfarkas, még mindig jobb, mintha itt fagynék meg és meg se kereshetném Harryt, hiszen itt patkolnék el. Közelebb húzódott hozzám, karjaival átkarolt. Igaza volt, így sokkal melegebb volt, test melege átragadt az enyémre is. Egészen hamar sikerült elaludnom az idióta gondolataim közepette.

*******************

Reggel mkor felébredtem már senkit nem találtam magam mellett. Mi a fene ? ! Liam hova a francba tűnt ? ! Most komolyan csak úgy itt hagyott egy rohadt barlangban, egyedül ? ! Istenem, ha visszajutok abba a rohadt házba, bár lehet, hogy nem is akarok ezért még kapni fog. Feltápászkodtam a kőről, egy ideig még kucorogtam ott a takarómat ölelve, majd úgy döntöttem, hogy nekiindulok. Az este talán az eső is eshetett. Minden csurom víz volt, a kövek csúsztak, a fák levelei még harmatosak voltak. Tudtam, hogy óvatosnak kell lennem, vagy leesek. Egy meredekebb fallal találtam szembe magamat. Rendben Louis, most felmászol. "Óvatosan és lassan, akkor nem esel le." Ismételgettem magamban a mondatot, majd mászni kezdtem. A mászás sosem volt az erősségem, mindig is utáltam, könyörgök, nem hegymászónak készültem. Bár ez talán nekik még olyan lenne, mint nekem felmászni egy dombra. Gyerekjáték. Ellenben itt esett az eső!

Amint gondolataim elvonatkoztattam az óvatosságtól, a hegymászókra gondoltam persze óvatlan lépést is tettem. Már felkészültem a zuhanásra, hogy itt lesz végem, tényleg elpatkolok. Szemeimet összeszorítottam, de semmi nem történt. Leestem ugyan, de valami teljesen puhára. Nem emlékszek, hogy lett volna alattam bokor, vagy ilyesmi. Lassan és óvatosan nyitottam ki a szemeimet, mikor egy személyt pillantottam meg magam alatt. Harry. Harry Styles személyét. Elsőnek el sem hittem, szemeim kikerekedtek, nagyokat pislogtam rá.

"Vigyáznod kellett volna, ha most nem lettem volna itt, már nem élnél." Jelentette ki mély, nyugodt hangján, de tisztán hallatszott még rajta bánata. Semmit nem feleltem, mindössze nyakánál fogva húztam szorosan magamhoz testét.

"Basszameg Harry! Bazdmeg!" Motyogtam folyamatosan őt ölelve, mire egy hosszú hatásszünet után kaptam vissza a szorítást.

"Mi az? Ennyire megijedtél?" Kérdezte megilletődve, a hátamat kezdte simogatni.

"Miattad, te agykutató! Egyszerűen.. Eltűnsz mint a kibaszott kámfor és vissza se jössz, azt hittem megölted magad vagy a franc tudja!" Kezdtem el a kiakadt hegyibeszédemet, elvileg egy hegyen vagyunk, nem? Pont jó is az időzítés.

"Várj, várj, várj." Tolt el magától meglepetten. "Te most azért vagy itt, hogy megkeress engem? Tényleg ennyire meg akarsz ölni?"

"Te tényleg ennyire bolond vagy? !" Kérdeztem felháborodva, hangomat felemeltem. Legszívesebben pofon csaptam volna itt és most. "Aggódtam miattad, te féleszű!"

"De azt mondtad, hogy ha Za-" Kezdte el a mondatot, de félbe is szakítottam.

"Zaynnek kutya baja. Él és már ébren van, otthon. Haza kell jönnöd velem!" Álltam fel róla végre, majd kezdtem el őt is felfelé rángatni, de hiába, az ő erejéhez képest ez semmit sem jelentett.

"Mégis miért akarod, hogy visszamenjek?" Kérdezte továbbra sem engedve, csak ült ott a földön.

"Ez a te otthonod, neked is jogod van ott élni. És mielőtt megkérdeznéd, nem haragszom rád. Most pedig irány haza, mert itt fagyok meg!" Erősködtem, mire nagy nehezen feltápászkodott és elindult velem. Láttam arcán, hogy agya folyamatosan kattogott valamin, de nem akartam firtatni, hogy min is jár az esze pontosan. Egyszer csak elém vágott, majd meg is állt ott.

"Louis.." Mondta ki egyszerűen a nevemet, én pedig hümmögve néztem fel zöld szemeibe. Csak egy másodperc volt minden, s máris azt vettem észre, hogy ajkai az enyémekre tapadnak. Szemeim elsőnek hatalmasra kerekedtek, fogalmam sem volt, hogy ezt most mire is véljem, de hamar vége szakadt.

"Bocs, én.." Kezdte a mondandót, én meg újra csak félbeszakítottam azzal, hogy kezemet a szájára tapasztottam, fejemet kezdtem el rázni.

"Nem, semmi baj." Válaszoltam kurtán, majd elvettem a kezemet. Egy ideig vívódtam magamban, tényleg nem tudtam, hogy most mégis mi a francot akarok. Végig a földet bámultam, vagy a cipőm orrát, amikor is hallottam, hogy Harry nagy levegőt vesz, mintha megszólalni készült volna, én pedig nemes egyszerűséggel lábujjhegyre állva viszonoztam az előbbi gesztusát.

"Meg ne szólalj.. Csak.. Induljunk.." Mondtam kivörösödve, ő pedig elsőnek értetlenül, döbbenten állva pislogott rám szintén kivörösödött arccal. Próbáltam elhitetni magammal, hogy csak a hideg miatt van, de ahogy ajkaira lágy mosoly kúszott, s realizáltam, hogy ő egy vámpír, nem hiszem, hogy a hidegre olyan érzékeny lenne -na meg minek jött volna ide?- elszálltak ezt illető gondolataim, csak arra tudtam gondolni, hogy zavarba hoztam. Lassan elkezdtem felismerni a hazafelé vezető utat, már azon kezdtem el gondolkozni, hogy hogyan fogom megleckéztetni Liamet, ha itthon találom, de ebből is kizökkentett Harry, ugyanis megfogta a kezemet. Elsőnek övére pillantottam, majd arcára, végül pedig nagyot nyelve viszonoztam a gesztust, ám ahogy lassan a kúria elé értünk el is engedtem.

"Bocsánat." Motyogtam magam elé, míg ő megrázta a fejét, én pedig a kilincshez nyúltam. Benyitottam a hatalmas ajtón, s azonnal Zayn, Liam és Niall arca fogadott, ahogyan a kanapén és a foteleken üldögéltek hárman, tekinteteiket mindannyian rám és Harryre szegezték, főleg a fekete hajú sérült.. Tekintetéből semmi érdemlegeset nem tudtam kihámozni, viszont nem is engem, hanem a mellettem álló, sokkal magasabb fazont kémlelte...

Oh, istenem, ugye nem tör ki megint a háború..?